A Himaláján, sajnos, meghalt egy magyar hegymászó. A tragikus eset rávilágított arra is, mennyire nem volt felkészülve a csapat a közösségi média megfelelő kezelésére.

Szomorú, és tanulságos az eset. És távol álljon tőlem, hogy egy elhunyt sportember emlékét befeketítsem, vagy haszonszerzésre használjam. Nem ez a célom. Nagyon sajnálom a halálát, és méginkább a szeretteit. Nehéz lehet feldolgozniuk a veszteséget. Sok erőt kívánok hozzá.

Mégsem mehetünk el szó nélkül a történtek mellett, mert válsághelyzetekben mindig élesen látszik, mennyire van felkészülve a csapat. És, amikor az Annapurna expedíció úgy döntött, hogy blogot ír a csúcs megtámadásáról, maguk vállalták a nyilvánosságot. Nézzük meg, mit tanulhatunk a történésekből.

Az elhunyt mászó haláláról ez a bejegyzés szól. Nézzük, mit látunk, ha végigolvassuk, a kommentekkel együtt.

1. Az írás csaknem három nappal a tragédia után került fel a blogra. Addigra a teljes magyar internet tele volt a haláleset hírével. Vagyis a hivatalos blog nem hogy irányítani nem tudta a kommunikációt, de a legfontosabb időszakban nem is kommunikált, nem is reagált a széles körben elterjedt, és éppen ezért széles körben kommentált hírre.

2. A blogon láthatóan nem tudtak mit kezdeni a kommentek kezelésével, vagyis hogy engedjék-e, tiltsák-e, vagy megválaszolják-e az érkező hozzászólásokat. Ráadásul a válaszok sem a hivatalos forrásból, hanem ismerősöktől, családtagoktól érkeztek. Akik, érthetően, ebben az érzelmileg borzasztóan nehéz állapotukban nem tudták megfelelően kezelni a helyzetet.

3. Egyes kommentek kifejezetten rongálják a hatékonyságot, ha szponzori szemmel tekintjük a helyzetet (elnézést, tudom, hogy egy halálesetről van szó, de nem tehetjük meg, hogy ne elemezzük a szponzor szemszögéből).

Idézetek: "Ahogy azt már nálam sokkal okosabb és érintettebb emberek elmondták
ez a blog azért jött létre, hogy az expediciót lehetővé tevő szponzorok
megkapják a szükséges nyilvánosságot." - mondja az elhunyt mászóhoz valószínűleg közel álló, őt védő ismerős. "Hidd el, ő sem akarta, hogy betegyék a hírekbe, csak mászni akart...." - mondja az elhunyt mászó testvére.

Tudom, hogy nehéz ilyenkor mit mondani, de ezekből az idézetekből az a kép jön le, hogy ez az egész blogolás a szponzorok által rájuk kényszerített kellemetlen kötelesség volt. Ami sajnos hiteltelenné teszi az egész blogot, hiába írta amúgy Indexes profi.

Sajnos a történtekből egyértelműen látszik, hogy a blogolóknak nem volt B-tervük. Amíg a dolgok jól mentek, születtek naponta a vidám (és olvasmányos) bejegyzések. Jó volt, érdekes, izgalmas, hiszen még soha nem kaptunk első kézből ennyire friss infókat egy Himalája-expedícióról. Amikor azonban megtörtént a tragédia, csődöt mondott a blogot kezelő csapat. Nem voltak ugyanis előre megírt válaszaik ezekre a kérdésekre:

1. Mi a teendő, ha tragédia történik? (amire azért van esély a Himaláján)

2. Mi a teendő, ha a kommentek eldurvulnak? (amire sajnos van esély Magyarországon - de persze máshol is)

3. Ki kezeli a blogot, ha hirtelen történik valami, és a kintiek nem tudják frissíteni?

Mi a tanulság?

1. Talán a legfontosabb: csak akkor csináld, ha őszinte. Tudom, hogy most trendi a social media, és a szponzor is nyilván boldogabb, ha kap ilyen megjelenést is. De ha nem őszinte, az hamar kiderül, és onnantól többet árt (neki is, neked is), mint használ.

2. Készülj fel a legrosszabbra is, és legyen B-terved. Mit teszel, ha ne adj isten meghal valaki egy bajnoki meccseden / futamodon / versenyeden? Vagy ha kábítószer birtoklás / bundázás / stb. miatt letartóztatják egy játékosod / versenyződ / klubtagod? Nyilván, nem lehet mindenre felkészülni. De legalább a legalapvetőbb kockázatelemzést végezd el, és találd ki előre a reakcióidat. Hogy ne akkor, nehéz helyzetben, ezer más teendő közepette kelljen improvizálnod.

3. Legyen, aki a kommentekre reagál. Profin. Ez nagy munka. Ha jól akarod csinálni, szinte 24/7-es készenlétet igényel. De legalábbis azt, hogy 2 órán belül minden, reakciót igénylő kommentre válaszolsz. Ami rengeteg erőforrást leköt. Számolj ezzel, mielőtt a közösségi médiát használni kezded. A profi Facebook jelenlét nem azzal ér véget, hogy megcsinálod az oldalad. Akkor kezdődik a neheze. Mert a közösség reagálni fog rád. Vagy nem, de akkor meg azzal kell kezdened valamit.

4. Legyen mindig olyan ember a csapatban, aki admin joggal bír, és max. 2 órán belül bármikor akcióba tud lépni. Evidensnek tűnik, de leírom: legyen net hozzáférése, legyen energiája (úgy értem, áram, akku, generátor, bármi), hogy ne merüljön le a gépe a döntő pillanatban, tudja a jelszavakat, és értsen az oldal kezeléséhez. Meg persze értsen ahhoz is, mit kell tennie, és hogyan. Vagyis legyen beavatva a B-tervbe is.

Egy szó mint száz: nem csak az Annapurna, de a közösségi média is nehéz terep. Ahogy ott, itt is legyél felkészülve, ha kimerészkedsz rá.

A Sport540 sportmenedzser egyesület Sport540 Light néven rendszeresen klubesteket tart, ahol kötetlenül, lazán, a formalitások mellőzésével beszélgethetnek egymással sportmenedzserek, leendő sportmenedzserek, vagy a sportmenedzsment iránt érdeklődők.

Az első Sport540 Light témája az volt, mi jellemezné az ideális sportmenedzsment oktatást, illetve mit tartalmaz egy optimális tananyag. Persze ennek kapcsán az is előkerült, hogy most milyen a helyzet a hazai képzésben.

A pont tucatnyi megjelent véleményét az ideális képzésről az alábbi ábrában összegeztem. Böngészd, és írd le a kommentek közé, szerinted milyen most idehaza a helyzet, melyek a jó és a kevésbé jó példák, illetve hogy szerinted milyen kellene hogy legyen Magyarországon a sportmenedzsment oktatás.

(külön ajándék jár annak, aki elsőként kommenteli be a képen található helyesírási hibát...)

E hét pénteken új fórum nyílik, ahol a hazai sportmenedzserek találkozhatnak egymással, és kötetlen formában megvitathatják a sportmenedzsment nagy kérdéseit.

A Sport540 Light névre keresztelt eseménysorozat célja, hogy lehetőséget adjon a találkozásra laza, kötetlen formában. Merthogy néha mindenkinek jól jön egy kis kikapcsolódás a komoly munka közepette.

És ha már pihenünk, miért ne töltenénk a szabadidőnk egy részét olyan társaságban, ahol kibeszélhetjük a minket érdeklő dolgokat, ahol megbeszélhetjük a minket érdeklő kérdéseket? A Sport 540 Light-ot azért rendezzük meg, hogy a sportmenedzsmenttel és különféle ágazataival kapcsolatos tudnivalókat, újdonságokat hangulatos, laza környezetben, kötetlen beszélgetés keretében vesézzük ki egymással.

Minden alkalommal előre feldobunk néhány témát, amelyek keretet adnak a programnak, majd mindenki szabadon folytathatja a csevegést azzal és arról, akivel és amiről jólesik. Most pénteken a téma a hazai sportmenedzsment oktatás helyzete. Lesz mit megbeszélnünk...

Érdekel? Regisztrálj itt. A részvétel ingyenes, de kérlek, jelezd előre, ha jössz, hogy elég asztalt foglalhassunk.

2012 április 5-én csütörtökön a Magyar Sporttudományi Társaság Sportmenedzsment Szakbizottságának szervezésében „Verseny-pályán: a magyar sport versenyképessége” címmel konferenciát tartott a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, ahol a TF és a Corvinus Egyetem oktatói kutatói, többféle szemszögből, különféle felmérések alapján kívántak rávilágítani a magyar sport versenyképességének vonatkozásaira, kihívásaira és problémáira.

Megkerestük az egyik, talán leginkább a témánkba vágó előadás szerzőjét, ossza meg gondolatait blogunk olvasóival is. Sipos-Onyestyák Nikoletta írása következik.

A magyar sport működésének alapját a különféle, sport területén működő szervezetek adják, melyek, akár az irányítói, akár a végrehajtói szinten helyezkednek el a magyar sport hierarchikus rendszerében, mindenképpen hozzájárulnak a magyar sport teljesítményéhez, versenyképességéhez. A piaci rendszerben már kimutatták azt, hogy „a vállalatok szervezeti struktúrája – nem kizárólagosan és csak közvetett módon, de – hat versenyképességükre” (Antal Zsuzsanna (2006): A szervezeti struktúra mint a stratégia megvalósítását támogató eszköz, BCE). Nem kizárólagosan, mert a külső környezeti tényezők, a gazdaság, a társadalom, a jogi háttér, a technológia fejlődése, a természetes környezet és a politika rendkívül erőteljesen, és sok esetben befolyásolhatatlan és kivédhetetlen módon hat a szervezetek életére. Közvetett módon, mert a szervezeti struktúra kereteket adhat ugyan, de ezeket a kereteket megfelelően fel is kell használni ahhoz, hogy különféle versenyképességi mutatókban jó eredményeket mutathasson fel a szervezet.

Európában, „a sport struktúrájának sajátossága, a sportszervezetek önállósága és sokszínűsége”, mint ahogyan azt az Európai Bizottság által 2007-ben kiadott Fehér Könyv a Sportról is megfogalmazza, vagyis a szervezetek autonóm módon választhatnak struktúrát, és sokféle szervezeti struktúra közül választhatnak, attól függően, hogy éppen melyik az, amely a céljaiknak leginkább megfelel, amivel versenyképességüket a legjobban növelni tudják.

„A szervezeti hatékonyság méri a szervezeti teljesítményt, mely számtalan belső teljesítménytényezőből állhat” (Richard et al.  (2009): Measuring Organizational Performance: Towards Methodological Best Practice. Journal of Management). A magyar sportnak tehát hatékony, magas teljesítményre képes szervezetekre van szüksége, amelyekhez elengedhetetlen, hogy a legmegfelelőbb szervezeti jellemzőkkel rendelkezzenek.

A versenyképesség két alapvető dimenziója a hatékonyság és az eredményesség. A sportszervezetek versenyben állnak egymással az erőforrásokért (kezdve a tehetséges sportolóktól, a létesítményekért, a sporteszközökért, az edzőkért, az állami támogatásokért, a szponzori pénzekért, stb.), de nem elég ezeket megszerezni, amihez természetesen, mintegy ördögi kör, már valami különlegeset kell tudniuk felmutatni, hanem ezeket hatékonyan, vagyis a lehető legjobban kiaknázva kell felhasználni, és beleilleszteni a struktúrába.

Emellett, a sportszervezeteknek az eredményesség dimenziójából is feladatuk van, teljesíteni kell maguk elé állított, alaposan átgondolt és kidolgozott céljaikat, legyen akár szó sportszakmai, vagy sportgazdasági célokról. Sportszakmai szempontból nem csak az érmek, a bajnoki címek, a nemzetközi eredmények számítanak, hanem olyan mutatók is, amelyek lehet, hogy a sportsajtó számára nem annyira felkapottak, de a magyar sport számára elengedhetetlen; az utánpótlás korú sportolók száma, a sportszervezet taglétszáma, a sportszervezet által szervezett szabadidős sporteseményen részt vevők száma, az utánpótlássportban kinevelt válogatott gyermekek, stb.

Alapvetően kijelenthető, hogy a sportszervezet versenyképességét befolyásoló belső környezeti tényezők közül a szervezeti forma, a tagság létszáma és összetétele, a belső finanszírozási források, a szervezet menedzsmentjének tevékenysége, a szervezetben sportszakmai feladatokat vállalók szakmaisága és elkötelezettsége, és a megfelelően kitűzött célrendszer gyakorolják a legnagyobb hatást.

1. ábra. A szervezet versenyképességét befolyásoló belső tényezők

A TF és az NSI közös felmérésének célkeresztjébe 4 látvány-csapatsportban (kosárlabda, kézilabda, jégkorong, vízilabda) működő, a Héraklész utánpótlás-nevelési programban szereplő sportszervezetek kerültek, ugyanis ezek két szempontból is kiemelt, mondhatni versenyképesnek deklarált szervezetek; egyrészt mivel be tudtak kerülni a Héraklész támogatási rendszerbe, másrészt pedig azért, mert a TAO törvény hatálya alá eső, kiemelt sportágakban tevékenykednek.

A szervezetek felmérése néhány érdekes eredményt hozott, mely a versenyképesség kapcsán mindenképpen értékelendő. A vizsgált sportszervezetek majdnem 70%-a egyesületi formában működik, tehát az utánpótlás-nevelésnek bizonyára ez a legmegfelelőbb kerete, és nem kell ahhoz profitorientált sportvállalkozásnak lenni, hogy a sportszervezeti, sportszakmai célok megvalósíthatóak legyenek. A vizsgált szervezetek céljaik között, talán nem meglepő módon, a sport társadalmi, nevelési funkcióival összefüggő célkitűzéseket jelölték meg kiemelten. Így például azt, hogy minél több gyermek sportoljon, kialakuljon a fiatalság egészséges, sportos életvitele, megtalálják a tehetséges gyermekeket, neveljék őket és megakadályozzák a fiatal korosztályt a káros elhajlásoktól. Ezen célok alapján a sportszervezetek eredményessége és versenyképessége nem mérhető érmekben, bajnoki címekben, hanem inkább mérhető szervezeti strukturális jellemzőkkel.

2. ábra. A sportszervezetek számára kiemelten fontos célok

A sportszervezetek működésének finanszírozásában a felmérés szerint a tagok, a tagdíjbefizetésükkel vállalják a legnagyobb szerepet, ami azt jelenti, hogy ez önmagában egy szűrő faktor lehet. Ha a szülő nem elég tehetős, lehet, hogy nem tudja gyermekét elvinni a sportegyesületbe, de ez azt is jelenti, hogy a tagok, illetve a szülök számára olyan motiváló értékeket kell az egyes sportszervezeteknek felmutatniuk, mely alapján úgy látják, hogy érdemes taggá válni, és felvállalni a tagdíjfizetést. A motiváló értékek között pedig mindenképpen szerepet kapnak versenyképességi tényezők, melyek versenyeredményekben, előmenetelben, jó közösségben, kiemelkedő szakmai háttérben is megmutatkozhat.

A szervezet versenyképességét nagymértékben befolyásolja az abban dolgozó menedzsment és szakmai háttér. A menedzsment tekintetében a szervezetekben jellemzően maximálisan 1-5 fő dolgozik főállású, vagy mellékállású dolgozóként, ez utóbbiaknál a teljes elkötelezettség már nem feltétlenül biztosított 100%-osan. Ugyanakkor örömteli hír, hogy a sportszervezetek 50%-ában nincsen olyan dolgozó a menedzsmentben, akinek ne volna sportszakmai, vagy menedzsment szakirányú végzettsége, a menedzsmentben dolgozók több, mint 75%-a rendelkezik valamilyen sportszakmai vagy szakirányú végzettséggel. Az irányítás szakmaisága tehát úgy tűnik kialakult, azonban ezt kiegészítendő lényeges, hogy az edzők és egyéb sportszakemberek is megfelelő felkészültségűek és tapasztaltak legyenek szakterületükön. Ez egy nagyon kritikus pont az utánpótlás-nevelés területén a magyar sportban.

3. ábra. A sportszervezetek menedzsmentjének szakmaisága

A vizsgált sportszervezetek versenyképességéhez tehát sok tényező együttállása szükséges, de azért nem szabad elfeledkezni az amúgy legkézenfekvőbb mutatókról sem, a sportszakmai eredményekről. A vizsgált sportszervezetek méretükhöz mérten arányosan nevelnek ki válogatott sportolókat, ahol felnőtt válogatott sportolók is vannak, ott minden esetben találtunk valamely utánpótlás korosztály(ok)ban is válogatottakat.

Összefoglalva elmondható, hogy a magyar sport versenyképessége tekintetében igen nagy szerepe van a sportszakmai eredményességnek, ami nem szűkíthető le érmekben, kupákban mért eredményekre, hanem a célkitűzések alapján mérendő, míg a szervezetek hatékonysága szempontjából az a kulcskérdés, hogy tudja-e megfelelően használni a megszerzett szakmai hátteret és a pénzügyi erőforrásokat, amire azonban csak jól strukturált szervezet lehet képes.

Very often I hear sportspeople, especially sport managers complain about how difficult it is to reach their audience. Because it is expensive to rent a sportshall. Because they haven't got enough people. Because people are lazy. And so on. What can you do against all this? Here you will find 7 ideas.

When I hear these complaints, I usually do two things. One is, that I get suspicious, whether that person is thinking in technical terms, or in markets. The other is that I start thinking what that given sport could do to make the entry barriers lower, to make it more spectacular, to make it easier to join - without losing its uniqueness.

Let's have a look at what you can do to sell your beloved sport to a wider audience.

OK, you may say that with all these changes the sport will not remain the same. I agree. But if the essence of the sport is not harmed then the new version has a reason to exist - as an entry level version, a variation to the old rules, or simply as a fun version to revitalize your old-fashioned sporting events. So what I suggest here will not replace your good old sport: these new variations will serve as a marketing tool to attract more people to your sport.

1. Simplify!

Are the rules are too complex? Is your sport difficult to follow? Throw it all out, and keep the essence, those rules that make your sport unique. Like in Twenty20 cricket. Or in mono-korfball. These are more simple, more "cool" versions. They serve well as an entry level variation, while those who become interested in these simplier versions may stay with the sport and taste the more complex version, too.

2. Use smaller space!

Does your sport require a big space? Brainstorm on how you can make a more concentrated, more condensed version. You need a whole big mountain to climb? Invent the climbing wall, or start bouldering! Would a normal korfball field not fit on the beach? Play beach korfball! And, play streetball - you will need half the court only.

3. Use less players!

Do you need a lot of players to play? Can't you gather enough? Change the rules! Play less. Like rugby 7's. Or beach volleyball. Futsal. Streetball. Do you need more examples?

4. Make it less demanding!

Are there too many movements, too many actions? Does it mean that elderly people or players with a less good physical condition will find it difficult to join? Make rules more simple, or focus on a special characteristic of your sport that requires less physical fitness. Too much running in football - why not a penalty-kicking contest instead? Tennis is too tiring - play it on Wii. Elderly sportspeople find curling too difficult with all those strange movements when releasing the rock - create a special chair, or give an opportunity that players can start the rocks from a stand-still position.

5. Change the equipment!

Haven't you got enough space for a curling lane? Play it on the table. Or play bowling on Wii. Is the ice-ring occupied? Play table hockey, or organize a shooting contest with a goal and some flat floor. Haven't you got a complete sportshall to play korfball? Invent the boardgame version.

6. Mix with other sports!

Is the number of your players too low? Co-operate with other sports, make a cross-tournament where participants compete in all the different sports. Tournament of five racket sports, or five ball sports. A festival of non-contact sports.

Or check if you can combine the equipment with other sports (maybe after some small changes). A korfball post can serve well as a disc golf goal. A squash racket can be a good teaching tool for speed badminton. Or, you can play dodgeball on the speed badminton field.

7. Virtualize!

Yes, it is the ultima ratio. Virtuality. It is very cool these days. Is it difficult to find a place and date to come together? Play virtual. Play coaching/manager games on the internet (like Hattrick), or on the screen of your smartphone. Use Wii, or invent a running app like Nike did, where you can compete with others virtually.

Which one of these ideas will work in your sport? (Trust me, when you say none, you will find it difficult to convince me...) Let me know in the comments section!

PS: if you read carefully, probably you have noticed that there are a lot of business opportunities hidden in this post. Did you find them? If you did, then you are already able to think in markets. If not, then just contact me. I can help you in that.

Hetente olvasok egy-egy tradicionális sportág összeomlásáról. Nem valami szívderítő. Mi lesz veled, magyar sport?! (Vigyázz, a blogbejegyzés több Üvegtigris idézetet tartalmaz!)

Ahhoz, hogy tudjuk, mi lesz a magyar sporttal, tudnunk kell, mi van vele. Mi lenne? Menedzsment válság. Hozzá nem értő emberek irányítják a hazai sportszervezetek jelentős részét.

A hozzá nem értő nem azt jelenti, hogy nem értenek az adott sportághoz. Ahhoz értenek. Sokszor túlságosan is. Azért túlságosan, mert a sportmúltjuk miatt szemellenzősen nézik a dolgokat, nem képesek magasabb szintre emelkedni. Versenyzői szemmel tekintenek a dolgokra, nem a menedzser szemével. És gyakran még önös érdekeik is vannak (mert akár ők maguk versenyeznek, akár a klubjuk, akár a pereputtyuk), amelyeket nem tudnak háttérbe szorítani vezetőként sem.

Az eredmény: összeomlás. Az éleződő konkurenciaharcban hullik a férgese. Ami jó. Ami nem jó, hogy ilyen módon hagyományos sportágak hullanak a mélybe, pedig nem kellene nekik.

Vívás: a férfi kardcsapatunk mellett a női tőr és a párbajtőr csapatunk sem lesz ott Londonban. Egy olyan sportágban, ahol 34 olimpiai aranyéremmel büszkélkedhetünk. Alig van utánpótlás, a magyar edzők mindenki mást edzenek, csak a hazai tehetségeket nem, a szabályokhoz való alkalmazkodásban elment mellettünk a világ.

Rali: teljes a káosz. Lassan nem lesznek versenyek, nincsenek nézők, nincsenek szabályok, vagy ha vannak, nem tartják be őket. A mezőny egy része már csak pénzmosodának használja a versenyzést, miközben komolytalan versenyzők bóklásznak a pályán. És itt sincs utánpótlás.

Szárazföldi csapatsportágak: egyedül a férfi kézilabdázóknak szoríthatunk (drukkolunk nagyon!). Női kézilabda, kosárlabda, röplabda: sehol semmi. Pedig női kézilabdában igazi világklasszisaink vannak (lásd a képen, melyet itt találtam). Foci: lassan egyes NB/1-es mérkőzéseket a fogda udvarán kell megrendezni (OK, az MLSZ-ben megindult a fejlődés, de ez még nem ért le a klubok szintjéig).

Lehetne még sorolni a példákat a kisebb sportágak köréből is. És az olimpiai szereplés nem is cél, csak indikátor. Indikátora annak, hol tart most a magyar sport. Sajnos per pillanat még az a helyzet, hogy a múltból itt maradtak nem látják a problémát, vagy ha látják is, sok esetben görcsösen kapaszkodnak a székükbe, nem adnak teret a friss gondolatoknak. Eközben a szekrényből dőlnek ki a csontvázak, halmozódnak a gondok, recseg-ropog az épület.

Ezen a helyzeten nem javít, tovább megyek: ront az új sportfinanszírozás. A TAO-s pénzek felhasználásáról elég sok horror történetet hallani ahhoz, hogy ráébredjünk: pénzt adni egy olyan területnek, ahol nincsenek működő rendszerek, és ahol a szereplők egy része morálisan kissé ingoványos, óriási hiba. Pláne, hogy a rendszer működéséből fakadóan a szponzorok is kiveszőfélben vannak, ami a többi sportág életben maradási esélyeit rontja.

A helyzet tehát nem éppen rózsás. De, amint a klasszikus mondat tartja, "ha a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit!". Nézd meg, mi az, ami nem működik, ami javításra szorul, mi az, ami hiányzik. Mi az, amit másként csinálnál. Írd le, tervezd meg, és beszéld meg másokkal, akik szintén az új szemléletet képviselik (mondjuk velünk, itt, vagy épp itt).

Nem baj, ha most még csak magadnak, az asztalfióknak, vagy éppen egy blogbejegyzés kommentjének dolgozol. A nagy összeomlásokban az a jó, hogy utána, ha eltakarítottuk a romokat, általában nagy üres tér nyílik az építkezésre. Úgyhogy kezdd el a tervezést, hogy amit majd felépítünk, jobb legyen, mint az, aminek a búcsúját olyan szomorúan nézzük most.

Annyi email, üzenet és pozitív megerősítés érkezett szerzőnkhöz az előző cikk után, hogy nincs mese: lesz egy csapat. Ebben a cikkben arról elmélkedünk, milyen is legyen.

Nem hittem, hogy Minarik Edévé avanzsálok (na jó, fél Minarik Edévé, mert a másik fele minimum a Pálya szélén-es csapat, lásd itt). És hogy sokaknak tényleg csak füttyenteni kell, mert már nagyon jönnének, ha lenne hova. Hát, akkor lesz. Lesz egy csapat. Nem is akármilyen. Hajrá, Csabagyöngye!

(Vigyázz, ars poetica-veszély! A következő sorok elolvasása fokozott aktivitásra, üzenet-írásra sarkallhat, de nem kizárható a buzgó tettvágy megjelenése sem. Csak akkor olvass tovább, ha mindez elfogadható a számodra. Vagy, ha pont erre vársz...)

Mit tudjon a csapatunk?

1. legyen közösség. Egy olyan közeg, ahol hasonló értékrendű, gondolkodású, mentalitású emberekkel találkozhatunk, beszélgethetünk, ahol inspirációt kaphatunk egymástól. Vagy, ahol kisírhatjuk magunkat valaki más vállán.

2. legyen szakmai fórum. Egy hely, ahol eszmét cserélhetünk, tanulhatunk egymástól, megoszthatjuk a tapasztalatainkat és a nálunk már működő dolgokat. És ahol feltehetjük a kérdéseinket, hátha valaki tudja a választ.

3. legyen érdekvédelmi szervezet. Kritikus tömeg, amely kiharcolja magának, hogy a sportmenedzsment igenis elismert és megbecsült szakmává váljék Magyarországon.

4. és legyen kicsit vállalkozás is. Ha már ennyien összejövünk, és ilyen jó gondolataink vannak, akkor miért ne próbáljuk ki magunkat a piacon? Miért ne nézzük meg, vajon a gyakorlatban is működnek-e az ötleteink? Mert mégiscsak ebből lehet a legtöbbet tanulni.

Mit adjon a csapatunk?

1. kapcsolatokat. Lehessen általa networköt építeni, találkozni a barátom barátjával, vagy akár a potenciális megrendelőkkel.

2. friss, naprakész tudást. Mert ahhoz per pillanat nem igazán lehet a formális oktatás keretei között hozzájutni idehaza. Nem azt mondom, hogy rossz, amit oktatnak. Hanem azt, hogy nem gyakorlatias, és nem naprakész. A Facebook, a Twitter és az augmented reality korában hihetetlenül felgyorsulnak a dolgok, és ezt az oktatásnak is követnie kell. Mi majd olyan oktatásokat csinálunk (hívhatjuk tapasztalatcserének is), amelyek naprakészek. Sőt, holnaprakészek.

3. nemzetközi kapcsolatokat. A csapatunknak lesz egy olyan adatbázisa, amelyben benne vannak a nyitott, értékes tudást nyújtó külföldi oktatási intézmények, sportszervezetek. Akik örülnek majd, ha velünk dolgozhatnak, a Csabagyöngye mezét viselő lelkes fiatal sportmenedzserekkel.

4. önbecsülést. Ez összefügg az érdekvédelemmel. Legyünk együtt büszkék arra, amit tudunk, amit megvalósítunk, és amivel hozzájárulunk a magyar sport továbbfejlődéséhez. És kapjuk meg az esélyt, hogy hozzájárulhassunk, ne csukott kapukon kelljen dörömbölnünk, mindhiába.
 

Milyen legyen a csapatunk?

1. gyakorlatias. Nem elméleteket akarunk tanulni, hanem működő dolgokat. Nem szeretnénk többszáz oldalt bebiflázni, pont elég az a 3 oldal, amelyben benne van, hogy mi működik ma a piacon, és mi fog működni holnap.

2. etikus. A magyar sportban sajnos vannak olyan területek, ahol ez nem evidens. Nálunk az kell, hogy legyen. És csak azt fogadjuk be, aki ezt elfogadja.

3. nyitott az újra. Olyanokat várunk, akik akarnak fejlődni, tanulni, akik be merik vallani, hogy még nem tudnak mindent. És ezért nyitottak az önképzésre, a folyamatos tanulásra.

4. bajtársias. Segíteni fogjuk egymást. Akkor is, ha néha versengünk majd egymással a piacon. De ez a versengés megengedi, hogy kölcsönösen segítsük egymást, megosszuk a tapasztalatokat. Mert egy csapatban játszunk.

5. laza, fiatalos. Nem hiszünk a címekben és az élre vasalt nyakkendőkben. A munkában hiszünk. Ahol pedig munka van, ott feltűrt ingujjak, bepiszkolt kezek is vannak, meg izzadtság. És meg fogjuk tudni ünnepelni a jól végzett munka eredményeit.

6. profi. Jóllehet lazák leszünk, ez nem mehet a profizmus rovására. A piac nem a két szép szemünkért fog megszeretni minket (ha megszeret egyáltalán), hanem azért, mert magas színvonalú munkát végzünk. Úgyhogy a színvonalból nem engedünk. A Csabagyöngye mez garanciát kell, hogy jelentsen.

7. üzleties. Olyan csapatot építünk, amely meg tudja termelni magának a betevő falatot. Mert jó munkát végez, amelyet a piac megrendelésekkel honorál. Mert a tagok többet kapnak tőlünk, mint amennyit tagdíjként fizetnek. És mert a korszerű menedzsment standardok szerint fogunk működni.
 

Kik lesznek a partnereink?

1. hazai sportszervezetek. Olyanok, amelyeknek rosszul megy a sora. Vagy jól megy, de szeretnék, hogy még jobban menjen. Vagy akik ki akarnak tűnni a tömegből.

2. hazai, a sportban tevékeny (vagy azzá válni kívánó) magánszemélyek. Sportmenedzser hallgatók, már végzett, de a helyüket nem találó sportmenedzserek, és mindenki, akit érdekel ez a pezsgő, érdekes, izgalmas terület.

3. hazai, a sportban tevékeny gazdasági szervezetek. Cégek, amelyek partnereket keresnek közönségük megszólításához. Amelyek minőségi kiszolgálásra vágynak a sportnapjukon. Amelyek már most is profi sportmenedzsmentet végeznek. Vagy amelyek keresik annak a módját, hogyan tudnak segíteni a magyar sportnak.

4. a sporttal együttműködni kívánó gazdasági szervezetek. Cégek, amelyek még nem ismerték fel, hogy a sport remek eszköz célközönségük megszólítására. Mi majd segítünk nekik, hogy ezt felismerjék.

5. nemzetközi sportszervezetek és szakmai szervezetek. Akik hazai partnert keresnek, mert eleddig nem találtak. Vagy akiket még senki nem keresett itthonról, pedig érdemes lett volna.

Utópia?

Szerintem nem az. A visszajelzésekből, a kapott emailekből, a társ-blogokon megjelent írásokból azt érzem, hogy hihetetlen energia mocorog a felszín alatt. Tehetséges emberek keresik a helyüket, és égnek a tettvágytól, hogy hozzájáruljanak a magyar sport továbbfejlődéséhez. Eddig nem találták meg azt a csapatot, amelyhez szeretnének tartozni, és amelyhez érdemes tartozniuk. Mert nem volt Csabagyöngye.

Most eljött a pillanat. Minarik Ede útnak indult. És most te is hallod a füttyszót. Itt és most. Ez a cikk az.

Beszállsz?

Ha igen, írd meg a kommentek között, vagy emailben. Várom az üzenetedet! És írd meg azt is, ha valamit kihagytam, vagy ha valamivel nem értesz egyet. Kezdjük el a közös ötletelést!

Magyarországon a sportmenedzsment még meglehetősen gyerekcipőben jár. Ahhoz, hogy megerősödhessen, művelőinek össze kell fogniuk - állítja szerzőnk, aki mániákus csapat-összerakó.

A sportmenedzsment többet érdemel. Többet érdemel annál, amennyire idehaza a közvélemény ismeri. Amennyire a hazai sportvállalkozások használják. Amennyi presztízse van a munkaerőpiacon.

De hogyan érhetjük el, hogy végre méltó helyre kerüljön? Hogy a sportszervezetek ráébredjenek, szükségük van menedzsment tudásra. Hogy a munkaadók elismerőleg csettintsenek, ha azt látják valaki önéletrajzában, sportmenedzsmentet végzett az X vagy az Y egyetemen.

Hogyan érhetjük el, hogy a magyar sportban ne a bundákról, a mutyikról, a klubpénzből kaszinózó klubvezetőkről, a méltatlan körülmények között sínylődő világklassziksokról, a bezárt egyesületekről, a lelakatolt pályákról szóljanak a hírek, hanem a szórakoztatásról, az erkölcsi és anyagi sikertörténetekről, a boldog szurkolókról és az elégedett szponzorokról?

Munkával. És összefogással. A munkára már vannak jó példák. Nem sok, de van. Profin menedzselt egyesületek, klubok. Sportolókat sikerre vivő ügynökségek. Sikercsapatok. A sikersportolók. A Babos Tímeák, a Kiss Gergők. És milyen jó, hogy vannak!

Az összefogásra azonban még várni kell. Talán már nem sokáig. Mert együtt erősebbek leszünk. Erősebbek érdekérvényesítésben, lobbyerőben, közösségépítésben, a status quo meghaladásában.

De ki lesz szimbolikusan a magyar sportmenedzsment Minarik Edéje? Hol kapunk pályát? Kapunk egyáltalán? Vagy megépítjük a sajátunkat?

Te hogy látod? És mit várnál egy ilyen csapattól? 

 Hajrá, Csabagyöngye!

Előző cikkünkben leírtuk, mi volt a helyzet a gyorskorcsolya EB szervezésével. Most megnézzük, milyen lett volna az EB, ha profik szervezik. Figyelem, ingyen tippek következnek!

Először is, a szervezés megkezdésekor el kell(ett volna, de mostantól kijelentő módot és jelen időt fogunk használni, hogy amikor sorvezetőként használod a cikket a következő rendezvényednél, ne zavarjon a feltételes mód és a múlt idő...) dönteni, mi a cél a rendezvénnyel: minél több pénzt lehúzni a külföldiekről, vagy a sportág népszerűsítése idehaza.

A mostani rendezvénnyel az volt a baj, hogy ez a döntés nem született meg, vagy ha igen, nem sikerült végigvinni a szervezésen. Az árak alapján úgy tűnt, az előbbi volna a cél, de ahhoz gyenge volt a kiszolgálás, a minőség. Az utóbbihoz pedig rémesen magasak voltak az árak, és nagyon kevés hangsúlyt helyeztek a hazai közönség megszólítására.

Ha tippelnem kell, mégis, azt mondanám, a cél a bevételek maximalizálás volt. OK, fogadjuk el ezt kiindulási pontnak. Legyen a cél a bevételek felturbózása. (Nem biztos, hogy ez a jó út, de mivel a szervezők láthatóan ezt választották, mi is erre indulunk).

Ha bevételeket akarunk maximalizálni, akkor az első, logikus lépés a jegyárak átgondolása. Mi az, ami elfogadott, mennyit hajlandó kifizetni egy holland, norvég, finn, cseh a versenyért. Ez most meg is valósult, a napi 40-50 Euros belépődíj nem alacsony, de belefér. Ami nem fér bele, az a külföldiek látványos, egyértelmű, kilóg-a-lóláb típusú hátrányos megkülönböztetése, vagyis hogy nem adunk el nekik olcsóbb, a magyaroknak szóló jegyet (lásd az előző cikkben). Ilyenkor vagy el kell fogadni, hogy a hazai nézők legfeljebb a hídról figyelhetik az eseményt, vagy kreatívan ki kell találni azt a csomagot, amely mondjuk egy 5 alkalmas Műjég-belépő mellé grátiszként tartalmazza a napijegy letöltésére feljogosító QR-kódot. Ezzel a módszerrel „eldugjuk” az ingyen jegyet a külföldiek szeme elől (hiszen a magyar vásárló a pénztárnál 5 alkalmas jégpálya-belépőt vesz), másrészt rögtön eladtunk 5 belépést is a Műjégpályára. Megint, nem biztos, hogy elegáns ez a megoldás, de ha már úgy döntünk, hogy hátrányosan megkülönböztetjük a külföldieket, tegyük okosabban.

A második lépés a bevételek maximalizálásánál a lehetséges bevételi források listázása. Az első pont az étkeztetés, a büfé. Nem ismerem a Műjégpálya pontos viszonyait, de ha csak egy kicsit is hasonlít más helyszínekéhez, akkor megvannak az „udvari” szállítók, tehát a szervezőknek meg van kötve a keze (mert ugye az udvari szállító nem véletlenül kapta meg ezt a jogot, élvezi a hazai pálya minden előnyét). Ettől még ki lehet kötni, mi az a kiszolgálási kapacitás, amit elvárunk: hány sörcsap, hány pultos, hány méternyi pult. A várt nézőszámból könnyen kalkulálható a várható fogyasztás, a program ismeretében annak időbeli alakulása, így ki tudjuk számolni a fentieket. Ha nem tesszük, úgy járunk, mint a mostani rendezvényen: a második naptól mindenki otthonról hozza a sört, hogy ne kelljen várnia.

Az italokat adhatjuk csomagban is: a belépő mellé lehet tokeneket, vagy ital-bérleteket adni (némi kedvezménnyel), amelyeket a vendég lefogyaszthat a büfében. Ez egyrészt gyorsítja a kiszolgálást (nincs készpénz-kezelés a pultnál), másrészt mérhetővé teszi a fogyasztást, könnyíti a belsős büféssel az elszámolást, és a rendezvényen történő költésre ösztönzi a vendéget.

A következő lépés a merchandising. Most voltak jó, korszerűen design-olt cuccok is (meg ódivatúbbak is), de nem volt buzdítás a vásárlásra, promóció, nyereményjáték, ami felhívta volna a figyelmet a(z elég eldugott helyen lévő) pultokra. Néhány lelkes hostess, tombola, és egy lelkes műsorvezető csodákat tud tenni e téren.

Önmagukban a különféle játékok, tombolák is bevételi forrást jelentenek. Két helyes, kommunikatív hostess (mondjuk sportmenedzsment hallgató, hogy szakmában maradjunk) a három nap alatt el tud adni 500-1000 jegyet, amelyből nyer napi 10 (pl. dedikált pólót, belépőt a Széchenyi-fürdőbe, italtokeneket, stb.), a költség legyen 150.000 Ft, a bevétel 450.000-900.000 (ha 3 Euro a tombolajegy), és mindenki boldog. A nézők is, mert kaptak egy extra programot, extra izgalmat.

A harmadik a kísérő rendezvények szervezése. Külföldön teljesen általános, hogy egy ilyen léptékű rendezvényhez after-party is tartozik, lásd a Holland Heineken House koncepciót pl. az olimpiákon. Ha nem világos, miről van szó, segítek. Erről:

A Városligetben több remek helyszín is rendelkezésre áll egy ilyen sátor üzemeltetésére. Megfelelő körítéssel, promócióval (a vendégek odairányításával) komoly profit realizálható egy ilyen helyszínen, hiszen este, jó zenére a külföldiek pénztárcája is könnyebben kinyílik. Nem beszélve arról, hogy ezen a helyszínen a merchandising tevékenység, vagy a tombola értékesítés is fellendíthető.

A negyedik a kapcsolt szolgáltatások értékesítése. Nem tudom, az EB vendégei közül hányan tudták, hogy 300 m-re a pályától Európa egyik legszebb fürdő-komplexumában, a szabad ég alatt, gyógyvízben pihenhetik ki a verseny fáradalmait. A Sportmenedzsment Akciócsoport saját vendégei mindenesetre értesültek róla, és imádták.

Megfelelő csomagot kialakítva (vagy a záró partyt a fürdőbe szervezve...), az eladott jegyek utáni jutalékból is profitra lehet szert tenni, kevés munkával. Nem mellesleg, közben promótálva Magyarország egyik legfőbb turisztikai vonzerejét, a gyógyfürdőket. Hátha visszatérnek majd még a külföldiek (ami persze nem direktben a szervezők haszna, de mégis, áttételesen nekik is jó).

A fenti lista természetesen nem teljes körű, de már ezektől is sokkal élvezetesebb lehetett volna a rendezvény. Pedig még nem beszéltünk olyasmikről, hogy közösségi média, vagy augmented reality. De hátha majd te, a kommentekben...

Te mivel dobtad volna fel a gyorskorcsolya EB-t?

Sok sport vágyik arra, hogy népszerűbbé váljék, széles körben elterjedjen, mind többen elkezdjék űzni. Némelyiknek ez sikerül is. De a népszerűség állapota csak akkor lesz tartós, ha az adott sport át tud lépni a belterjességből az üzemszerű működés állapotába. Márpedig a kettő között jókora szakadék tátong.

Emlékszel a Gyalog galopp c. filmben az örök kárhozat szakadékára, és felette a halál hídjára? Ha nem emlékszel, itt egy kép róla, majd a teljes jelenet videón:

Amíg kicsi egy sport, vagyis nem akarunk átkelni a túloldalra, viszonylag könnyű az élet. Mindenki ismer mindenkit (bár sokszor nem feltétlenül szimpatizálnak egymással az emberek, sőt, rémesen tudják utálni egymást a szereplők, hiszen kicsi a torta, amelyen osztozni kell, vagy mert az egyes szereplők gátolják egymást az önmegvalósításban. Vagy, mert idehaza ez jól megy nekünk: még csak 5-en vagyunk, de máris hatfélét gondolunk...), a dolgokat könnyű megbeszélni egy-egy meccs/torna után, alatt, közben, egy sört kortyolgatva.

Eleinte mindenki lelkes, de még utána is az a jellemző, hogy az adott sportot űzők legtöbbje a „szent őrült” kategóriából kerül ki (vagy, nevezhetjük evangelistának is, ha kevésbé pejoratívan fogalmaznánk). Ezek azok az emberek, akik rém lelkesek, rengeteget hajlandók áldozni az adott sportért, és jellemzően a sport tölti ki a szabadidejüket. Felszerelést cipelnek, edzést tartanak, maguk is űzik a sportot, néha nyilatkoznak, bemutatókra járnak, és még sok minden, ami a sport műveléséhez, életben tartásához kell. Szerelemből csinálják, ennek megfelelően gyakran bizony lelkes amatőrök. Legalábbis, ami a sport menedzsment részét illeti.

Éppen ezért ilyenkor van az, hogy nem gond, ha nincs meg hónapokra előre a versenykiírás, hiszen a „szent őrültek” úgyis ugranak, ha kiderül, hogy jövő hétvégén meccs van. Ilyenkor nem gond, ha a szervezés döcögős, hiszen a „bennfenteseken” kívül úgy sincs ott senki, őket meg nem zavarja pár kisebb zökkenő, hiszen a sport mindennél fontosabb.

Valahol kellemes ez az állapot: megvan a barátságos langymeleg, eldöcögnek a dolgok, fenntartjuk a barátságosság látszatát. És valahogy csak lesz: ha másként nem, megoldjuk, hiszen eddig is mindig megoldottuk. Ja, hogy nem profin? Kit zavar?

A gond az, hogy rengeteg sportszervezet reked meg ezen a szinten. Azután, a "szent őrültek" kiöregedésével, vagy pl. családi állapotuk változásával (gyerekeik születnek mondjuk, vagy olyan munkájuk lesz, amely nem hagy nekik szabadidőt) elkezdődik a hanyatlás.

És akkor jön a felismerés: terjeszkedni kéne, új embereket kellene bevonni. Át kell kelni az örök kárhozat szakadékán. Hátha a túloldalon megtaláljuk a Szent Grált.

Ekkor jön törés. A sport népszerűbbé válásával új szereplők jelennek meg a színen. És kellemetlen kérdéseket tesznek fel. Mint a fenti videóban a halál hídjának őrzője. Játékosok, akik nem a régi viszonyok között szocializálódtak. Edzők, akik nem feltétlenül „szent őrültek”, mert van más sportban is tapasztalatuk, és ezért színvonalat várnak el. De legalábbis kiszámíthatóságot. Szülők, akik más sportokban hozzászoktak (jó esetben) ahhoz, hogy egy verseny profin meg van szervezve. És végül, de talán legfontosabbként, testnevelők, akik elvárják, hogy tudják hónapokkal előre az időpontokat, mert más versenyeik is vannak, amelyekkel egyeztetniük kell az adott sportág naptárát. Meg hát náluk a gyerekek összerántása sem megy egyik napról a másikra.

A sport ilyenkor két dolgot tehet: az egyik (és ez a leggyakoribb), hogy elkezd fújni az újonnan jöttekre. Elkezd haragudni rájuk, mert más szabályok szerint élnek, felforgatják a jól bevált működést, és más elvárásokat támasztanak a szövetségi emberek felé.

A negatív reakció megérthető, hiszen macerásabb lesz az újaktól az élet. Új skilleket kell tanulni, új szemmel nézni a működésre. Ugyanakkor, ez a viszonyulás el nem fogadható, hiszen pontosan ellentétes a népszerűsítéssel. Az újoncok igen hamar megérzik, ha nem szívesen látott vendégek, és vagy forradalmat indítanak, ami nagy viharokat hoz, vagy pedig veszik a kalapjukat, és lelépnek. És akkor a sportnak marad a jó kis langymeleg mocsár.

A másik, lehetséges reakció a szervezetfejlesztés, az ügyfélközpontúság elterjesztése, az ügyfelek fejével gondolkodni kezdés, a működési folyamatok megfogalmazása, bevezetése, a teljesítmények mérése. Egy szóval, a professzionalizálódás. Ami mindig felülről kell, hogy induljon. Igen, egy királynak értenie kell mindenhez, többek között a megújuláshoz is (meg a töketlen fecskékhez).

Sajnos, tapasztalataim szerint ez a ritkább eset. Nem csoda, hogy olyan kevés sport tudja igazán eredményesen átlépni a belterjesség és a népszerűség közötti szakadékot. Pedig nem ördöngősség (csak sok munkával jár), és vannak szakemberek is, akik segíteni tudnak abban, hogy a szervezetfejlesztés gördülékenyen végbe menjen, és pozitív eredményt hozzon.

A te sportod hogy áll e téren? Van, aki segítsen, hogy jól felelj, ha oda jutsz, hogy válaszolnod kell? Vagy lezuhansz a szakadékba?

Nézzük, hogyan szerveznek a németek sportrendezvényt. A hétvégén Castrop-Rauxelben tartották a korfball Europa Shield tornát. Kiküldött tudósítónk összeszedte a tanulságokat.

Gördülékeny rendezvényt csinálni nem nehéz. Elég, ha németnek születik az ember... Vagy, ha eltanulja, mitől működik a híres német precizitás.

Ehhez adunk most egy kis segítséget. Nem cifrázzuk, csak egy lista, mert a legtöbb dolog magától értetődő. Itthon mégis elvétve találkozol velük. Nem nagyon értem, miért nem. Hiszen józan paraszti ész az egész. Jó rendezvény + jó marketing = sok néző = sok pénz = boldog szervezők. Ennyire önsorsrontók lennénk?

Na, mindegy. Az alábbi tippeket másold bátran! Legalább te csinálj jobb rendezvényeket :) !

Bevételi források

1. igényes merchandising kínálat (póló, sál, zajkeltő eszközök, stb.)
2. voucher rendszer a fizetéshez
3. kaja és sörsátor a csarnok előtt, a bevételből a szervezők is részesednek
4. jegyek (10 EUR 3 napra)

Marketing, a közönség kiszolgálása

1. megjelenés a helyi (aznapi) újságban
2. igényes programfüzet (benne a program, csapatok, stb.)
3. nagy képernyős LDC tévé az étkezőben, (ami a csarnokkal szemben, az iskola épületében 5 méterre van), hogy pihenés és étkezés közben is lehessen követni a meccseket
4. gólszerzők névszerinti bemondása a meccsen egy jó show-man által (önkéntes, tehát nem kerül sokba, de remekül feldobja a hangulatot)
5. gyorsan frissitett honlap képekkel
6. live stream közvetítés 3 kamerával
7. segítőkész és mosolygós szervezők valamint önkéntesek
8. piktogramok és feliratok, hogy mi merre van
9. az aktuális csapatok neve ki van írva egy táblára a kispadok mellé a közönség felé
10. bejáratnál infópont hírekkel
11. a helyi szurkolók nagyon jó kis hangulatot teremtettek az utolsó mérkőzésre, dobokkal és egyéb zajkeltő eszközökkel buzdították a csapatukat

Sportszakma

1. a csarnok adottságai miatt nincsen lehetőség labdás bemelegítésre a meccs előtt, de a szervezők kibéreltek egy másik csarnokot is a torna idejére, ami 2 kilométerre van a meccsek helyszínétől, és folyamatos shuttle járatot biztosítanak a csapatoknak, ha labdával is szeretnének melegíteni
2. a helyi csapat is együtt a szállodában lakik, így nagyobb a csapatösszetartás, és jobban tudnak koncentrálni a meccsekre
3. elegendő palackos víz minden csapatnak a meccsekre

Egyéb apróságok

1. gender equality a tornán: 4-ből 3 zsűritag nő és és 6-ból 2 játékvezető nő
2. minden bejárható távolságon belül, a szálloda kb. 300 méterre található a csarnoktól
3. pontosan érkező transzfer a reptérre
4. manager meeetingen minden csapat képviselőjének külön hely névtáblával (mappák, papírok, toll, helyi újság, brochure az alapcsomagban), üdítő, pohár az asztalon

Hiányérzet (azért az is volt egy pici)

1. entertainment a csarnokban, hogy akkor is lehessen csinálni valamit, ha a meccs épp unalmas, vagy ha szünet van
2. gyereksarok animátorokkal
3. nagyon könnyen borul az állvány, mert nincsen rögzítve és túl kicsi a talpa

Üdvözlök mindenkit! Ezúttal Berci vendégposztja következik, egy különleges témában.

A kézilabda és a vízilabda Európa-bajnokságokat nézve azon kezdtem el filózni, (konkrétan a magyar-brit női meccsen) hogy mégis mit akarnak a britek az olimpián a csapatsportokat tekintve, azon kívül, hogy foglalják a helyet, és veszik el előlünk, magyaroktól. Természetesen nem mindegyik tornára igaz ez. Lássuk, hogy melyik sportokról van szó: az ominózus „5 látvány csapatsport”, valamint a röplabda, és a field hockey az, ami csapatsportként képviseltet Londonban 2012 nyarán. (Összesen 6.)

A sportmenedzsment, sportrendezvény szervezés része az is, hogy hogyan képes a rendező ország egy házigazda csapatot felkészíteni, és menedzselni.

Az alábbi bejegyzésben a házigazda és a magyar csapatok helyzetét elemzem, koncentrálva a várható szereplésre, és a "felkészülési programra" hol objektívan, hol szubjektívan.

Az „5 látvány csapatsportból” a jégkorong ugye kiesik, mivel nyári olimpiáról van szó.  A field hockey-val, gyeplabdával sem foglalkoznék, mert Magyarországon ennek nincsen hagyománya. Az első részben a futball és a vízilabda kerül terítékre. Kezdjünk neki!

Labdarúgás
Nők: jó csapat szerepelt tavaly a vb-n, igaz Angliaként, de nagy valószínűséggel ők lépnek pályára a nyáron is. (Skócia, Wales és Észak-Írország visszalépett.) A tavalyi vb egyébként csak az UEFA zónában kvalifikált, a negyeddöntős Anglia a résztvevő, illetve az elődöntős svéd és francia csapat. Sajnos a németek Birgit Prinz-estől dicstelenül fejezték be, a japánok megszivatták őket, mint ahogy később a TEAM USA-t is… (Megnyerték a vb-t, ahelyett, hogy hagyták volna a németeket kvalifikálni… grr! :D )

Először szerepelnek olimpián, csoportból való továbbjutást és negyeddöntőt jósolok a hölgyeknek.

Magyar részvétel: Közünk nem volt a részvételhez. Sajnos a VB-re nem sikeült kijutni, és csak az jelentette a kvalifikációt az UEFA zónában.

http://en.wikipedia.org/wiki/Football_at_the_2012_Summer_Olympics_%E2%80%93_Women%27s_tournament

Férfiak: Ugyanaz a sztori, mint a nőknél Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország is rendelkezik klasszisokkal, de nem akarnak egyesített csapattal indulni. (Itt nehezíti, hogy 1989. jan.1. után született játékosok szerepelhetnek csak, 3 kivétellel a 18-ból. Gareth Bale a Tottenhamből bőven alkalmas; ki ne akarna egy olyan csapatot látni, ahol a jobbszélen Beckham, a bal oldalon pedig Ryan Giggs játszik? Élmény lenne a sok U23-asnak is, egyértelmű.) A wikipédiáról kb. 35 játékost tudtam összekapkodni a skót, wales-i, észak-ír és angol válogatottakból, akik 89-1-1 utániak, és tagjai legalább a bő keretnek. Az angoloknál ez a szám kb. 10. Mindenesetre kár értük, hogy nem tudtak megegyezni, illetve megegyeztek abban, hogy csak az „FA” [ejtsd: efé] képviselteti magát. Ahogy Peter Parker mondaná: „Nem az én problémám.” 

Amikor korábban rendezetek, 1908-ban olimpiai bajnokok lettek, 1948-ban pedig elődöntősként 4-ek. Ehhez csatlakozik még a második arany 1912-ből. Most is szép lenne hasonló eredmény. Jóslat: negyeddöntő

Félkészülés: 2005 júliusában kapták meg a rendezési jogot. (Egy nappal a terrortámadás előtt. :( ) Mivel a labdarúgás „létező, működő intézmény”, ezért nem igényelt „felkészítő programot”, mint mondjuk kézilabdában, vagy vízilabdában.

Magyarok: Micsoda esélyeink lehettek volna a magyaroknak, ha nem szabják el az U21-es válogatottat 2010 őszén, hogy kivették Komant, és Némethet a felnőtt válogatott miatt. Pedig kijuthattunk volna… 

http://en.wikipedia.org/wiki/Football_at_the_2012_Summer_Olympics_%E2%80%93_Men%27s_tournament

_________________________________
Vízilabda: legyünk újra mi a császárok!

http://en.wikipedia.org/wiki/Water_polo_at_the_2012_Summer_Olympics

Férfiak: Ausztrália kvalifikált automatikusan, ugyanis az óceániai zónából ők voltak az egyetlen nevezők az egyetlen közvetlen helyre. Ami ugye nem baj, mert a nők nagyon jók, és a férfiak is kezdenek már tisztességesen helytállni. (Afrikában szerencsére nem tartották fontosnak a részvételt.)

A „KEMÉNY LEGÉNYEK” azért jutottak ki, mert bejutottak a 4 közé a tavalyi vb-n, és a DÖNTŐT ELVESZTŐ szerbek a Világliga szuperdöntőjének megnyerése okán már megkapták a részvételi jogot az olimpiára.


A férfi tornára 12 hely van, valamint 12 másik hely a kvalifikációs tornára, amit 2012. április 1-8. között rendeznek a kanadai Edmontonban, és onnan 4 csapat jut ki a 8 másik mellé. Lássuk a résztvevőket! Nem kell izgulniuk már a következő csapatoknak:

A házigazda Nagy-Britannia, a Világliga-győztes Szerbia, a 2011-es világbajnok Olaszország, a bronzérmes Horvátország, az elődöntős Magyarország. A 2011-es pán-amerikai bajnok Amerikai Egyesült Államok, valamint az Óceániát képviselő Ausztrália. A hetes mellé a 8. közvetlen helyre Ázsiából érkezik csapat. Január 25-27 között rendezik az ázsiai bajnokságot:

http://en.wikipedia.org/wiki/2012_Asian_Water_Polo_Championships#Men

A férfiaknál Kazahsztán, Kína, Japán és Kuwait „küzd” a továbbjutásért. Kazahsztán messze a legjobb közülük. Le is győzte Kínát, ezzel gyakorlatilag ki is harcolta az olimpiai részvételt. A 2.és 3. hely elérése a kvalifikációs tornára ad indulási lehetőséget, így Kína és Japán lesznek a pofozógépei annak a tornának.

Annak a tornának, amelynek még további 4 résztvevője a 2011-es pán-amerikai játékokon az USA mögött végző 4 csapat: helyezési sorrendben: Kanada, Brazília, Kuba és Argentína. Hetediknek Új-Zéland kerülhet be, mivel nem vettek részt óceániai kvalifikáción. További 5 helyet a ’12-es EB 5 legjobbja kap, akik még nem harcolták ki a szereplést. Elődöntősők: Magyarország (Q), Montenegro, Szerbia (Q), Olaszország (Q). 5-6. helyen Görögország és Németország fut be, így ők mennek Edmontonba Montenegroval együtt. Két hely még kiadó, azt pedig az „alsóházból” kapja valaki. Hollandia, Spanyolország, Horvátország (Q) és Románia küzd a 7-10. helyért, Macedónia és Törökország a 11-12. helyen. Megérzés szerint a címvédőként leégett Horvátország csapata összekapja magát, és 7. helyen végez. A spanyolok is verik a házigazda Hollandokat, így a másik „zuhanórepülő” korábban szép eredményeket elérő gárda is kijut Edmontonba. A 9. helyért szerintem Románia is legyőzi a házigazdákat, így övék az utolsó hely, amivel még ki lehet jutni Londonba. Ha Új-Zéland nem vállalja a szereplést, akkor Mexikó ugrik be helyettük.

Résztvevők tehát:

London (12 hely)
Nagy-Britannia
Szerbia
Olaszország
Horvátország
Magyarország
Amerikai Egyesült Államok
Ausztrália
Kazahsztán
+4 csapat az edmontoni tornáról

Edmonton (12):
Kanada
Brazília
Kuba
Argentína
Kína
Japán
Új-Zéland (?) / Mexikó (?)
Montenegro
Görögország
Németország
Spanyolország
Románia

Erről a tornáról 4 csapat jut tovább, tippem szerint: Montenegro, Görögország, Németország, és Spanyolország lesznek.

A férfi tornára tehát erős mezőny ígérkezik, csak Kazahsztán és Nagy-Britannia lóg ki a sorból, a következők miatt. A britek nem jutottak ki az EB-re sem, sőt 2005 és 2012 között semmilyen jelentős versenyre sem. A kurta-furcsa 2012-es EB-selejtezőben Grúziától is 9-3-ra kikaptak. 

http://en.wikipedia.org/wiki/2012_Men's_European_Water_Polo_Championship#Group_E

Jóslatok: magyar szempontból természetesen ARANYÉREM, brit szempontból pedig sereghajtó pozíció.

Nők: Itt kicsit komolyabb a helyzet, mivel 12 helyett csak 8 hely van. Afrikából itt sem neveztek, valamint Óceániából is csak Ausztrália. Mellettük résztvevő a házigazda brit csapat, és a pán-amerikai bajnok USA. A fennmaradó 5 helyből egyet kap az Ázsai Játékokról Kína, és 4-et a kvalifikációs tornáról továbbjutók. Ezt a tornát 2012. április 15-22. között rendezik az olaszországi Triesztben.

A trieszti torna résztvevői:
Pán-amerikai játékok 2-3-4. helyezettek: Kanada, Brazília, Kuba. Ázsiából Japán és Kazahsztán (Ázsiában összesen 3 csapat indult.) Új-Zéland (?) és a 2012-es EB 1-6. helyezettje. Itt is előfordulhat, hogy Új-Zéland helyett a pánamerikai zónából Puerto Rico vesz részt. 

Igazából a női vízilabda 6 csapat belügye Európában, és ők mennek most is Európából a „kvalira”: magyar, orosz, olasz, görög, holland, spanyol. A wikipédia szerint az EB-ken ’95 óta csak 1-1 alkalommal került be ezeken a csapatokon kívül másik csapat a TOP6-ba. (Volt hogy 12-es mezőny volt.) VB-ken még csatlakozik USA, Ausztrália, meg Kanada. (9) Kínát felhozták a pekingi olimpia meg a ’11-es vb miatt, és „nyerettek” velük egy ezüstöt.

Az idei EB-n 7. lett a „British Water Polo”, amely a közelmúltban a magyar női bajnokságban készült az olimpiára. „Rangadót vívtak” a német csajokkal a 7. helyért, és nyertek hosszabbítás után 13-11-re, így előfordulhat, hogy a németek is mennek a „kvalira.” 

Résztvevők tehát:

London (8 hely)
Nagy-Britannia
Amerikai Egyesült Államok
Ausztrália
Kína
+4 csapat a trieszti tornáról

Trieszt (12):
Kanada
Brazília
Kuba
Kazahsztán
Japán
Új-Zéland(?) / Puerto Rico (?)
Oroszország
Görögország
Olaszország
Magyarország
Spanyolország
Hollandia

Lényegében a 6 európai meg négy helyre, + Kanada. (RUS, ITA, HUN, NED, GRE, ESP, CAN) Az első kettő (orosz, olasz) helye borítékolható, a többi 5 megy két helyre. A britek itt sem számottevőek, de legalább látható valami koncepció. Kínát nem tudom, mennyire akarják még futtatni az olimpia és a vb után. Gyakorlatilag GB és Kína két helyet vesz el a minőségi női vízilabda elől, és ennek megihatjuk a levét. 2000-ben az olasz meg a magyar csapat szívott.

Jóslatok: magyar szempontból bravúr lenne egy olimpiai szereplés, de ha már kijutnak, meg se álljanak a 4-ig! A brit hölgyek itt sereghajtók lesznek.

Edit1: az EB bronzmeccse óta látható, hogy van olyan alkalom, amikor tudnak úgy küzdeni a magyar lányok, hogy képesek legyőzni egy jóval esélyesebb csapatot is.

Ennyit gondolok erről a két sportról brit és magyar szempontból laikus szurkolói szemmel. A házigazdáknak tehát nem fog gondot okozni az elfogadható szereplés a focitornákon, valamint a vízilabda tornákon sem kell sokat izgulniuk a meccseken, és a végeredményt tekintve, ugyanis borítékolható a győzelem nélküli utolsó helyezés.

Persze tudom, hogy a britek más koncepciót dolgoztak ki, és elsősorban az úszásra, atlétikára, evezésre, stb. fektettek hangsúlyt, és ott akarnak aratni. (De akkor is: foglalják a helyet.)

A következő részben az kézilabda a kosárlabda és a röplabda kerül napirendre, és lehet hogy készül egy visszatekintő sorozat is a '96-os, 2000-es, 2004-es és 2008-as olimpiákra is.

Berci

A Sportmenedzsment Akciócsoport a hétvégét a Műjégpályán töltötte, a gyorskorcsolya EB-n. Az esemény több cikket ihletett: ezt, amelyben az esemény tapasztalatait foglaljuk össze, és néhány következőt, amelyben tippeket adunk majd, hogyan lehet egy ilyen világversenyt sikeresen megrendezni.

Szégyelltem magam és értetlenkedtem. És közben remekül szórakoztam. Külföldi barátaim társaságában a Műjégpályán töltöttem a hétvégét, a gyorskorcsolya EB-n (ahogy 2001-ben is). Fantasztikusan éreztem volna magam, ha a szervezés nem rondít bele a képbe. De belerondított. Nem kicsit, nagyon.

A pozitívumok

Legyünk pozitívak: kezdjük a jó dolgokkal. Remekül szórakoztam, mert kiváló sportemberek izgalmas versengését láttam három napon át. Mert gyönyörű helyszínen lehettem (lásd alább).

Mert a közönség fantasztikus hangulatot varázsolt a pályára. Mert a Kleintje Pils zenekar remekül húzta a talpalávalót.

Mert a záróünnepségen szép volt a palotás és a lovasszán. És mert a gyorskorcsolya közelről nézve is izgalmas sportág. Le a kalappal a művelői előtt!

Lúzerek és amatőrök (vagy még rosszabbak?)

Mégis, mindezeket az élményeket beárnyékolta, hogy sajnos szégyelltem magam és értetlenkedtem a szervezés miatt, amely egyszerűen minden elképzelést alulmúlt.

Pedig a három napért 40.000 Ft-ot fizettünk fejenként. Lassan mondom: negyvenezer forintot! Fejenként. Mert, sajnos, szeretjük a gyorskorcsolyát. És ezért hagytuk, hogy komplett lúzernek nézzenek. Ha jóindulatú vagyok, azt mondom, amatőrök szervezték az egészet. Ha nem vagyok jóindulatú, akkor... nos, hagyjuk is. Kár jelzőket pazarolni rájuk. Inkjább nézzük a tényeket.

Szégyenlista

Szégyelltem magam, amikor a szervezők Magyarország zászlaját fordítva húzták fel, és hiába szóltunk, sokáig úgy hagyták.

Szégyelltem magam, amikor nem találtunk olyan WC-t, amelyet a női nézők a fertőzés veszélye nélkül használhattak volna. Eleve rémesen kevés volt a WC (bár az utolsó napra megduplázták a számukat, de még így sem volt elég), és azokat sem takarították. Undorító volt, nincs jobb szó.

Szégyelltem magam, amikor a felkészületlen, negatív és agresszív biztonságiak bunkó stílusban bántak a szemem láttára a vendégekkel. Az egy dolog, ha nem beszélnek nyelveket. De attól még lehetnek udvariasak, megoldás-centrikusak, úriemberek. Nem voltak.

Szégyelltem magam, amikor a szemem láttára verték át, ráadásul buta módon, a külföldieket. Mert nem adtak el nekik állójegyet 5000 Ft-ért, mondván, hogy „sold out”. Az utánuk következő magyaroknak persze adtak (a külföldiek szeme láttára), majd amikor a külföldiek ezt látván újra próbálkoztak, a válasz megint az volt, hogy „sold out”. Persze a külföldiek sem ma jöttek le a falvédőről: találtak egy segítőkész magyart, akivel megvásároltatták a jegyeket. De utána valahogy mégsem azt mesélték, hogy volt egy jófej magyar, aki segített nekik, hanem azt, hogy a magyar szervezők milyen otromba módon próbálták átverni őket.

Ami érthetetlen

Értetlenkedtem, amikor 100 méterről kellett „megünnepelnünk” a díjátadás résztvevőit, mert a szervezők a pálya végére építették a dobogót, és nem engedték oda a közönséget az ünneplésre. Vajon hogy érezhették magukat a győztesek? Mert hogy a közönség hogy érezte magát, azt tudom (mondták): átverve.

Értetlenkedtem, amikor egyetlen sörös pultot találtunk sokszáz szomjas külföldire. Nem csoda, hogy a msáodik naptól a legtöbben otthonról hozták az innivalót.

Értetlenkedtem, amikor a szervezők nem használták ki a lehetőséget, hogy ráirányítsák a figyelmet a becsülettel küzdő magyar versenyzőre: Tóth Ágota megérdemelte volna, hogy kicsit „sztárolják”. Kedves, aranyos, kommunikatív, helyes: biztosan jó reklámja lenne a hazai gyorskorcsolyának.

Értetlenkedtem, amikor a bejáratnál azt mondták, nem mehetek ki a helyszínről a szünetekben, vagyis, persze, kimehetek, de nem jöhetek vissza. A pecsét és a karszalag fogalma vajon ismert a szervezők között?

Értetlenkedtem, amikor a pálya nagy részén nem lehetett hallani a hangosítást, és nem lehetett látni a kivetítést. Napi 15.000 Ft-ért ez már nem járt?

Értetlenkedtem, amikor a bejáratnál dolgozó jegyszedők nem tudták, hol lehet jegyet venni (és nem beszéltek angolul): a kommunikáció teljes hiányáról árulkodik, hogy a kapuban álló embereknek nem mondták el, hol a főbejárat, a kassza.

Értetlenkedtem, hogy nem volt party-sátor vagy after-party helyszín. A bevételek közül így kimaradt az a rész, amikor az emberek a legszívesebben és a legkönnyebben költenek.

És értetlenkedtem, hogy a szervezők miért hagyták ki a lehetőséget arra, hogy népszerűsítsék a sportágat a hazai közönség körében. Érdeklődés lenne: a jégpálya feletti hídről és a kerítés mellől százak nézték (ingyen) a versenyt. Bent viszont elvétve hallottam csak magyar szót. Nem csoda: a jegyárak hazai szemmel a nevetséges kategóriát súrolták.

A sírás, na, az megy

Nem értetlenkedtem, amikor egy rádióinterjúban a főszervező panaszkodott, hogy nem lesz nyereséges a rendezvény. Végigélve a három napot, egyáltalán, azon csodálkozom, hogy az ISU egyáltalán nekünk adta a rendezés jogát. Kíváncsi vagyok, mikor kapjuk meg legközelebb.

A következő cikkekben (pár napon belül) leírom, hogy ha ezek után az ISU –valami csoda folytán- mégis úgy dönt, hogy Magyarország valamikor újra gyorskorcsolya világeseményt rendezhet, mit kell majd másképp csinálni. Mert hogy másképp kell, az nem kérdés.

A 2011-es korfball világbajnokság lehetőséget ad arra, hogy áttekintsük, hogyan NE rendezzünk 2011-ben világversenyt.  

2011, Kína, Shaoxing, 9. korfball Világbajnokság. 16 csapat egy 5 milliós városban, és egy sport, amely egyre növekszik. Immár 59 országban játsszák, a célja az olimpiai programba kerülés, és csak Kínában az elmúlt 7 esztendő alatt több ezren kezdtek el korfballozni az ország 7 tartományában. Gondolhatnád, hogy minden adott egy pörgős, vonzó, izgalmas világeseményhez.

 

 

Van 7 kérdés és egy csomó, hozzájuk tartozó alkérdés. Ha tudod rájuk a választ, akkor valószínűleg a sportszervezeted is hatékonyan működik. Ha nem, ideje elkezdened törni a fejed.

Sorvezető a tudatos építkezéshez

TF hallgatók projektmunkája kapcsán elgondolkodtam, van-e igény, és ha igen, hol a fiatal sportmenedzserek tudására. És ha megvan az igény, hogyan lehet azt értékesíteni.

Ma a TF-en egy sportmenedzsment tárgyú kurzuson kértek fel vizsgáztatásra, zsürizésre. A hallgatók két hónapig dolgoztak csapatokban egy-egy konkrét projekten. A projektek scope-ja egy működő sportszervezet (sportklub, sportegyesület, sportvállalkozás, outdoor tréningcég, önkormányzati szervezet) helyzetének vizsgálata volt, majd a feltárt problémák alapján javaslattétel a működés javítására. Szép feladat, van is értelme, és elvileg win-win helyzetet teremt: a hallgatók valós projekten csiszolgathatják oroszlánkörmeiket, míg a sportszervezetek friss szemű, friss tudással felvértezett, ráadásul ingyen rendelkezésre álló munkaerőre tesznek szert, két hónap időtartamban.

Elvileg. Mi volt ezzel szemben a valóság? A leggyakoribb mondat, ami elhangzott a hallgatóktól, az volt, hogy „nem vettek minket komolyan”. Bumm. Egy jó ötlet gyors halála.

Mi állhat emögött? Jómagam 4 okot látok, amelyek mindegyike jelen van, és akár egyszerre is hat:

a. a hazai sportszervezetek élén állók sok esetben még mindig azt sem tudják, mi az a sportmenedzsment, ezért nem is tudják, hogy szükségük lenne rá.

b. a sportszervezetek élén állók tudják ugyan, mi az a sportmenedzsment, de azt hiszik, ők jók benne és meg tudják oldani (pedig legtöbbször sajnos nem ez a helyzet).

c. a sportmenedzsment hallgatók és a sportmenedzsment képzés nem rendelkeznek olyan respekktel, amely szükséges ahhoz, hogy a piaci szereplők komolyan vegyék őket. Ráadásul sok esetben a hallgatók nem is tudják úgy eladni magukat, hogy ez a respekt, elismertség megszülessék.

d. általában a sportmenedzser szakma hazai megítélése (jelen pillanatban még) nem megfelelő, nincs olyan szervezet, amely biztosítana egyfajta brand-építést és minőségi kontrollt a teljes szakma számára. Gyakorlatilag bárki nevezheti magát sportmenedzsernek, függetlenül előképzettségétől, szakmai teljesítményétől, bármi mástól.

Jellemzően egyébként azok a szervezetek fogadták érdeklődéssel a hallgatókat, ahol nagyon dirketben a tulajdonos(ok) saját bőrére ment a játszma: azok a kis, egy-két ember által, megélhetésként üzemeltetett klubok, ahol a tulajdonos a saját bőrén érzi a problémákat, és saját maga élvezheti az eredményeket.

Éppen ezért a legjobb projektek azok voltak, ahol kis sportszervezetekben kisebb léptékű változtatásokat lehetett, gyors megtérüléssel bevezetni. Vagyis tipikusan az úgynevezett quick win típusú projektek működtek. Ez jó visszajelzés a TF-nek és a hallgatóknak is: ha a jövőben is lesz efféle, gyakorlati projektmunka (és remélem, lesz, mert láthatóan nagy hasznára volt a fiataloknak, és egyébként a sportszervezeteknek is, jóllehet azok nem mindig látták meg ezt), akkor érdemes olyan szervezeteket választani, ahol ezek a quick win projektek megtalálhatók és végigvihetők.

Ez lehet az egyik út az elismertség javítására: két-három évfolyam múlva már konkrét, működő sportszervezetek elégedett vezetői lehetnek majd a program eleven hírnökei, olyan hivatkozási alapok, akire építve a halgatók kreditet teremthetnek maguknak.

A másik, amit tehetünk, hogy várunk. Kemény dolog kimondani, de egyszer majdcsak nyugdíjba vonul az a sportvezetői generáció, amely nem sportmenedzseri teljesítménye, hanem egyéb okok (sportmúlt, politikai hátszél, pénz, bármi más) miatt került pozícióba. Ez nem következik be máról holnapra, és pusztán ettől nem is várhatjuk a helyzet javulását. De akárhogyan is: az idő nekünk, friss szemlélettel felvértezett, lelkes, nyelveket beszélő, a külföldi jó gyakorlatokat ismerő fiataloknak dolgozik.

Emellett, a várakozás ideje alatt érdemes továbbfejlesztenünk magunkat, bővítenünk tudásunkat, és olyan ismeretekre szert tennünk, amelyek révén lépést tartunk a világgal. Mert a világ hihetetlen tempóban változik: új megközelítésmódok (pl. social), új eszközök (pl. okostelefonok, tabletek), új technológiák (pl. a felhő-alapú szolgáltatások), új üzleti modellek (pl. a free, freemium, vagy az app store-ok) és új kihívások (pl. a szórakoztatóipar fogalmának egyre szélesebbé válása és hihetetlen professzionalizálódása, a fiatal generációk elfordulása a valós terektől a virtualitás javára, stb.) jelennek meg, amelyekről nekünk tudnunk kell, sőt, amelyeket a javunkra kell fordítanunk. És amelyek, by the way, további előnyt adhatnak a kezünkbe a régről ittmaradt vezetőkkel szemben – gondoljunk például csak az internet nyújtotta nyilvánosságra, és az így kihasználható erőre, amelynek révén képesek lehetünk egyes döntések befolyásolására, vagy legalább utólagos kritikájára.

Ha ezt az önfejlesztést ráadásul szervezett formában, magas színvonalú kurzusokon tudjuk megtenni, még jobb, mert például lehetővé válik a minőség ellenőrzése, és ilyen módon a végzettek tudásának objektív hitelesítése is. Ezért örültem a TF képzésének is, és ezért lesz szükség további, gyakorlatias, minőségi kurzusokra olyan dörzsölt profik elővezetésében, akik nem csak tanítják: a mindennapjaikban élik is a sportmenedzsmentet.

Mert a lehetőség egyszer el fog jönni. Fontos, hogy készen álljunk. És fontos, hogy addigra a piaci szereplők számára is világos legyen: a megfelelően felkészült, alapos elméleti tudással és sokoldalú gyakorlati tapasztalattal bíró magyar sportmenedzserek alkalmasak arra, hogy segítsenek megoldani a magyar sportot jelenleg feszítő problémákat.

Úgy tűnik, az NBA legfőbb hirdetői nem hátráltak ki a sorozat mögül a lockout hatására. Szerzőnk azonban kicsit mégis szkeptikus.

A The Wall Street Journal cikke szerint az NBA legfőbb hirdető partnerei folytatják a sorozat támogatását. A 149 napos tárgyalás-sorozat tehát, úgy fest, nem érintette hátrányosan a ligát. Várhatóan hétfőn jelentik be, hogy három fontos partnerrel, az Anheuser-Busch InBev-vel (de egy bonyolult név...), a PepsiCo-val (Gatorade) és az AutoTrader.com-mal folytatódik az együttműködés. Mark Tatum, az NBA globális marketing együttműködésekért felelős ügyvezető alelnöke azt mondta, a liga egyetlen partnert sem vesztett a lockout miatt.

Ez rövid távon igaz is lehet; ugyanakkor kíváncsi vagyok a folytatásra. Az csak az egyik tényező, hogy egyelőre nehezen pörög fel a közvetítések alatti reklámidő értékesítése (mivel a hirdető cégek már elköltötték az adott időszakra tervezett hirdetési büdzséjük nagy részét). A másik, hogy a kosárlabda mint termék veszített a kívánatosságából: semmiképp nem volt jó üzenet az elmúlt időszakban, hogy kőgazdag klubtulajdonosok és szintén igen tehetős játékosok huzakodtak a pénzek elosztásán. Ez egy olyan probléma volt, amely az átlagos szurkolót, nézőt nem érintette meg, sőt, talán elidegeníthette a sportágtól (“mi közöm nekem ahhoz, hogy kinek duzzad majd még jobban a zsebe?”). Persze lehet, hogy az USA-ban sikerült jobban kommunikálni a vitát, itthon én mégis valami ilyesmit vélek felfedezni a lockout-tal kapcsolatos cikkekben, beszélgetésekben, véleményekben.

Márpedig az átlagos TV-néző fontos elem a kirakós játékban. Hiába vannak jó meccsek az NBA-ben, és hiába vannak szponzorok, akik kihasználnák ezt, ha az egyszeri TV-néző átpártol máshová (más sporthoz, más aktivitáshoz), mert úgy véli, az NBA pénzeszsákok játékává vált valódi sportélmény helyett. Ha ez így történne, akkor hamarosan a szponzorok sem lesznek már ilyen lelkesek.

Ráadásul a baj először nem a legfelső szinteken üt be (már ha beüt), hanem a kisebb csapatoknál, akik kisebb támogatók, kisebb közösségek ítéletétől függenek. Úgyhogy ilyen szempontból nagyon tanulságos lesz majd rápillantani az első körök nézőszámaira, a közvetítések nézettségére, meccsek szerinti bontásban.

Akárhogyan is, január végére okosabbak leszünk. De ha én most NBA-főnök lennék, ráfeküdnék egy kicsit az imidzs-(sz)építésre.

Sokszor, és némi joggal találkozom azzal, hogy egyes sportágak panaszkodnak: nehezen jutnak el a nagyközönséghez. Mert drága termet bérelni. Mert nincs elég ember. Mert lusták az emberek. És így tovább. Mit tehetünk ez ellen? Íme 7 ötlet!

Amikor a fenti panaszokat hallom, rendszerint két dolgot teszek. Az egyik, hogy elkezdek gyanakodni, vajon az illető (sportág) mennyire szakmában, és mennyire piacban gondolkodik (erről egy későbbi posztban bővebben is írok majd). A másik, hogy azon kezdek agyalni, mit lehetne változtatni az adott sportágon úgy, hogy könnyebben elérhető, bemutatható, űzhető legyen, ugyanakkor ne veszítse el egyéniségét.

Nézzük meg, milyen utakon indulhatsz el, ha több emberhez, vagy másik célcsoporthoz szeretnéd eljutattni a sportágadat!

Tudom, mielőtt bárki szóvá teszi, a változtatásokkal nem marad ugyanaz az adott sport. De ha a lényege nem változik, akkor látom a helyét a palettán – akár belépő szintként, akár variációként, akár pedig egyszerű buliként, amivel feldobhatod az amúgy kicsit unalmasabb sporteseményeidet. Tehát az alábbiakat nem a sportágad helyett javaslom, hanem mellette: hogy többen kaphassanak kedvet a normál változathoz.

1. Egyszerűbben

Bonyolultak a szabályok? Nehezen követhetők? Dobd ki a felesleget, és tartsd meg azt, ami a sportág lényege. Amitől még megmarad annak, ami, de nem kell lexikonokat olvasni a megértéséhez. Mint a Twenty20 krikett. Vagy a mono-korfball. Pörgősebb, egyszerűbb. Belépő szintnek tökéletes. Aki akar, majd elmélyed a bonyolultabb verzióban is utána.

2. Kisebb helyen

Túl nagy felület/terület szükséges a sportágad űzéséhez? Nézd meg, össze lehet-e sűríteni. Sziklamászáshoz egy egész hegy kell. Csinálj belőle mászófalat, vagy épp boulderezést! Nincs egy egész korfball pályád a beach-en? Játssz beach korfballt, amihez pont feleannyi hely szükséges! Vagy streetballozz. Már egy palánk is elég hozzá.

3. Kevesebben

Túl sok ember kell a játékhoz, és nem tudsz annyit összetrombitálni? Sűríts, egyszerűsíts! Játsszátok kevesebben! Rugby 7’s. Strandröplabda. Kispályás futball. Streetball. Soroljam?

4. Kevesebb mozgással

A túl sok mozgás kizárja a gyengébb erőnlétűeket, idősebbeket? Legyenek egyszerűsített szabályok, vagy válaszd ki a sportágad valamely jellegzetességét, amihez kevesebb mozgás kell. Sokat kell futni a fociban? Rendezz 11-es rúgó versenyt. Fársztó a tenisz az idősebbeknek? Játsszatok Wii-n! Idősebbeknek nehéz a kicsúszás a curlingben? Lehessen ülve (vagy kerekesszékből), helyből indítani a köveket!

5. Más eszközzel

Nincs helyed egy komplett curling pályára? Játssz az asztalon, egy ügyes asztali játékkal. Bowlingoznál, de nincs hely? Megintcsak, játssz Wii-n. Nincs kéznél hirtelen egy jégcsarnok? Játssz asztali hokit! Nincs korfball csarnokod? Játszd le a meccseket egy társasjátékban!

6. Más sportokkal együtt

Kevés az embered? Szövetkezz más sportágakkal, csinálj kereszt-tornát, ahol mindenki megmérkőzik egymással minden sportágban. Ötlabda? Öt non-kontakt sport? Öt golyós sport?

Vagy, nézd meg, lehet-e valami más, már meglévő eszközt használni (akár kis átalakítással). Pl. egy korfball állványból lehet disc golf cél pici átalakítással. Máris egy csomó vasat megspóroltál. De a speed badminton pályát is felhasználhatod mondjuk kidobós játékhoz.

7. Virtuálisan

És, igen, az ultima ratio. A virtualitás. Manapság nagyon szexi. Nehéz összejönni egy helyen? Drága a terembérlet? Játsszátok virtuálisan. Edzői/menedzser játékok a világhálón (pl. Hattrick), okostelefon app-ok, Wii, vagy a Nike online futóprogramja, ahol virtuálisan versenyezhetsz másokkal.

A te sportodban melyik működhet?

UI: akinek van hozzá szeme, azt is bizonyára észrevette, hogy ebben a posztban rengeteg üzleti lehetőséget rejtettem el. Megtaláltad őket? Ha igen, az jó, akkor tudsz piacban gondolkodni. Ha nem, keress meg, segítünk.

Jó érzés olyan blog posztot írni, amely miatt már többen is rágják a fülem egy ideje (köszönöm az inspirációt!). Nem csoda. Az rendezvény-szervezés forró, és idehaza meglehetősen mostoha sorsú téma. Mondjuk ki: idehaza kevés a jól rendezett, sikeres sportrendezvény. Nézzük, hogyan lehet mégis jól csinálni.

A sportrendezvények szervezése, ha jól csinálod, több mint emberek egy helyre csődítése, a versenyek megrendezése, a díjak kiosztása, esetleg némi sajtóvisszhang keltése. A sportrendezvények megvalósítása (mint minden más) szerintem elsősorban marketing tevékenység. Sokan ez alapján fogják eldönteni, van-e kedvük a sportodat űzni, egyáltalán, érdekli-e őket. Úgyhogy csináld jól. Adok hozzá sorvezetőt.

Mielőtt belekezdenénk, két bevezető megjegyzést hadd tegyek. Az első, hogy tudatosan nem a sportesemény, hanem a sportrendezvény fogalmát használom. Hiszek a szavak hatalmában: a sportesemény megesik. A rendezvényt megrendezik. Az első véletlen, a második tudatos. Kár, hogy idehaza több mégis az esemény, mint a rendezvény...

Másrészt, ez a cikk a nagy képpel foglalkozik, így itt most kevesebb szó esik majd a részletekről, kevesebb konkrét tippet adok. Azokat a későbbi posztjaimban találod, amelyekben részletesen elemezzük az egyes lépéseket, tippekkel, trükkökkel, példákkal.

Csatold be az öved, gyorsan haladunk majd, és hosszú lesz. Kezdhetjük?

Ahhoz, hogy sikeres legyen a sportrendezvényed, először is döntsd el, mi vele a célod. Amíg ez nincs meg, hozzá se kezdj. Anyagi haszonszerzés? A sportágad népszerűsítése? Vagy egyszerűen muszáj? Bármi legyen is a felelet, tedd fel magadnak a kérdést: miért? Mi a valódi célod a rendezvény megvalósításával? És ne elégedj meg az első, felszínes válaszaiddal. Áss mélyebbre!

Ha megvan a valódi célod, könnyebbé válik a következő kérdés megválaszolása is: mi valójában a terméked? Mit adsz (el) a résztvevőknek, a nézőknek, a szponzoroknak, a sajtónak? Egy futball mérkőzést? 2 órányi családi szórakozást? A bekapcsolódás lehetőségét? Vagy a kikapcsolódásét? Másfél óra önfeledt b@zmegelést és szotyizást, sörözéssel és a haverokkal (lehetőleg az asszony szigorú tekintetétől távol)? Vagy valami mást? De akkor mit?

Azt hiszem, valójában az a legritkább eset, hogy a sportrendezvényt adod önmagában. Illetve, lehet, hogy te azt adod (azt szeretnéd adni), de a célközönséged számára ez valami egészen mást jelent. Élményeket. Tudnod kell, milyen élményekre vágynak, hogy jól ki tudd szolgálni őket.

Ja, igen: ez (mármint hogy mit adsz) nagyban meghatározza, ki a célközönséged (és vica versa). Ez néha nem is annyira nyilvánvaló: ki a célközönsége egy első osztályú férfi vízilabda mérkőzésnek? A versenyzők és a családtagjaik? A fiatal vízilabdások, akik a példaképeiket jönnek el megnézni? A fiatal lányok, akiket az izmos, napbarnított férfitestek látványa vonz? A szakma? A szponzorok? Az ezen kérdésre adott válaszod természetesen nagyban visszahat arra, mi a termék. És sokszor ugyanazt a terméket kicsit másképp csomnagolva többször is elsütheted. Csak vigyázz, közben ne keveredjenek össze a célcsoportok.

A célcsoportod megszólításához tudnod kell, mi az USP-d. Tudom, hülye HBR (három betűs rövidítés) ez is, mégis fontos. A mágikus júeszpí, azaz a Unique Selling Proposition azt jelenti, miben egyedi a te sportrendezvényed, miért pont arra érdemes eljönniük a célközönséged tagjainak, miben vagy jobb a versenytársaidnál.

Ha a terméked egy vízilabda bajnoki meccs kapcsán a napbarnított, izmos férfitestek látványa, akkor tudnod kell választ adni arra a kérdésre, mitől jobb ez, mint egy divatbemutató, egy testépítő show, egy mozifilm Conannal, a barbárral, vagy mint egy óra nézelődés a négyes metró építkezésén, ahol szintén izmos, napbarnított egyedek tologatják szorgosan (?) a talicskáikat :). Tudom, ez utóbbi esetben a válasz egyértelműnek tűnik, mégis, azt javaslom, gondolkodj el alaposan a válaszaidon.

Már csak azért is, mert a termék, a célközönség és a USP meghatározza, hogyan csomagold be a termékedet. Mit szeretnek, mit várnak el a célközönséged tagjai? Milyen kiszolgáláshoz vannak szokva? Milyen árakat fogadnak el? Honnét jönnek, milyen helyszínt tudnak könnyen elérni? Milyen extrákkal érdemes feldobnod az rendezvényt? Milyen körítés illik a termékedhez? Milyen logót terveztess? Hogy nézzen ki a honlapod? Ki legyen a műsorvezető? Legyen-e egyáltalán?

Gondolj csak bele, egy cool, energiaital által szponzorált kajak-kenu rendezvényt (a termék ez esetben kb. egy tradicionális sport trendin tálalva, adrenalinnal felturbózva, laikusok számára is élvezhetővé, fogyaszthatóvá téve) vicces lenne a Velencei tavon, az evezőspályán megrendezni: a környék nem elég trendi, a megközelítés nehézkes, a célközönség nem ismeri, nincsen megfelelő kiszolgáló infrastruktúra, egész más az atmoszféra a nagy terek miatt. Sokkal jobb helyszín a Városligeti tó. Közel van, elérhető, ismert, egy aréna-hangulatú zárt tér, ahol besűrűsödnek az élmények. És pluszként azt sugallja, a szponzoráló cég ezt is megteheti, van hozzá mersze és pénze, hogy kibérelje a tavat. Tökéletes az illeszkedés a szponzor által egyébként is kommunikált üzenetekkel.

Ha mindez megvan, jön a következő lépés: hogyan add el mindezt? Milyen értékesítési csatornákat használj, milyen legyen a kampányod, hogyan árazd a terméked, hogyan vedd rá a célközönséged tagjait a vásárlásra. Ez sem egyértelmű: az Ügetőszilveszter sikere megmutatta, a fiatalokban van érdeklődés a lovas sportok iránt, más futamokon mégis nagyjából üresek (és fiatal-mentesek) a lelátók. Engem például még soha senki nem szólított meg azzal, hogy menjek ki más napokon is. Nincs erről szóló kampány, de ha lenne, akkor sem dugják az orrom alá a jegyeket, egyszóval nem jó az értékesítési tevékenység. Pedig igényem biztosan van, hiszen már többször fagyoskodtam szilveszterkor az Ügetőn, fogadtam, izgultam, élveztem is. Mégis, más napokon eszembe sem jut kimenni. Ügyes értékesítéssel ezen könnyedén változtatni lehetne.

Még velem vagy? Remek. Túl vagy több mint 800 elolvasott szón. A gyengébbek kb. itt adják fel. Pedig még van hátra éppen 800 másik. De azok már csak a kitartóak kiváltságai :). És a pénzről még csak most esik majd szó...

OK, tegyük fel, hogy sikerült eladnod a rendezvényt, és eljön, akit kiszemeltél. Mi jön ezután? Szerintem az, hogy ki kell emelned az élményt a többi közül: maradandóvá kell tenned, olyanná, amelyre később is emlékezni fog, elmeséli az ismerőseinek, és persze legközelebb is visszatér.

Hogyan érheted ezt el? Először is, haladd meg a közönséged elvárásait. Add meg nekik a „tyűha” érzést (azt az érzést, amely olyankor fogja el az embert, amikor valami váratlanul klassz dologgal találkozik). Ha csak meccsre jött, találkozhasson egy példaképével. Vagy öltözhessen be az adott sport ruházatába (és az így készült képet azonnal posztolhassa a Facebook-on). Vagy kapjon valami extra ajándékot a jegye mellé (pl. valami jó kis zajkeltő eszközt – máris jobb lesz a hangulat is a nézőtéren). Esetleg a szünetben rendezz valamiféle versenyt, vagy szokatlan bemutatót. Teljesen mindegy, mi okozza a tyűhát, a lényeg, hogy legyen meg az élmény. Légy kreatív (vagy kérdezz meg, hátha tudok segíteni...) Ha pedig sikerül olyan élményt kitalálnod, amely egyszersmind jól vizualizálható (pl. fotóval, eredménylistával), máris nagy lépést tettél a jelenleg legdivatosabb média-alfaj, a közösségi média meghódítása felé.

A másik trükk, amely persze jócskán kapcsolódik az előzőhöz: vond be a közönség tagjait. Csinálhasson valamit, próbálhassa ki magát, kapjon szerepet (ha mégoly kicsit is), lehessen sikerélménye. Ha ezt eléred, rögvest pozitív asszociációkat keltesz a rendezvényed iránt (és elősegíted, hogy az illető megossza a sikerével kapcsolatos tartalmat az ismerőseivel).

Az utolsó kérdés: hogyan profitálj mindebből. A fenti ötletek nagyon jók, csak egy a baj velük: pénzbe kerülnek.

A jó hír az, hogy nagyon sokszor jóval kevesebbe, mint hinnéd. Vannak dolgok, amelyek sokkal többet érnek, mint amennyibe kerülnek. Egy autogram a sztártól gyakorlatilag ingyen van. Egy fénykép, amely egyből a Facebookon landol, szintén. Használd kreatívan az erőforrásaidat: a látogatóknak adott zajkeltő eszköz nem kell, hogy sokba kerüljön (egy megfelelően hajtogatott papírlap is megteszi), és egyszersmind remekül értékesíthető szponzori felületet jelent. Lehet, hogy többet hoz, mint amennyit fizetsz érte. Ha a hangorkánt is hozzászámolod, feltétlenül (kivéve, ha sakkversenyről beszélünk...). Ugyanígy, egy jól sales-elő önkéntes alkalmazása sem kerül többe, mint egy savanyú képű, mizantrópé. Ellenben nagyságrendekkel többet hoz a konyhára. Lehet, hogy kicsit tovább kell keresned, hogy ilyet találj, de hidd el, megéri.

Azt gondolom, ha a fentiek mentén összeraksz egy valóban ütős, élményt adó sportrendezvényt, a látogatók sokkal könnyebben kerülnek olyan tudatállapotba, hogy költeni akarjanak nálad.

Add meg nekik a lehetőséget: legyen pofás merchandising kínálatod. Legyenek egyedi termékeid, amelyeket csak itt, csak most vehet meg a látogatód, és amelyek felidézik benne a nálad töltött kellemes időt. Legyen széles termékskálád, a 100 Ft-os apróságtól (toll, sörnyitó) a hűtőmágnesen át a baseball sapkáig, mezekig, társasjátékokig, labdákig, DVD-kig. Hogy aki akar, költhessen keveset, de költhessen sokat is. Legyél képes mindenkinek adni valamit, és lehetőleg valami egyedit.

Legyen sok büfé standod. Ne kelljen várni a sörre. És legyen könnyű jegyet venni a következő rendezvényre, mi több, legyen könnyű bérletet váltani az egész szezonra. Itt és most.

Ne félj pénzt csinálni: nem ördögtől való. Ha jó a kínálatod, és megfelelő hangulatba tudod hozni a közönséged, akkor boldogan fogja kinyitni a pénztárcáját. Mert az embereknek van pénze arra, amire akarják (a héten is, számomra teljesen érthetetlen módon, az úgynevezett gazdasági válság kellős közepén, többszázan álltak sorba LED TV-ért az egyik műszaki áruházlánc új üzletének nyitásakor). A te dolgod az, hogy elérd, a látogatóid valóban akarják azt, amit adsz nekik.

Hogy rendezz sportrendezvényt 2011-ben? Így. Tudatosan.

Tudom, az ördög a részletekben lakik, ezért az elkövetkező posztokban alaposabban meg fogom vizsgálni az egyes lépéseket, és adok majd konkrét ötleteket, tippeket is, amit magaddal vihetsz. Persze, ha nincs időd/kedved kivárni, amíg ezek az újabb cikkek megjelennek, keress bátran. Biztosan lesz pár kreatív ötletem a számodra.

...ajjaj, majdnem elfelejtettem.

Van még egy extra kérdés is, amely idehaza nagyon gyakran kimarad a sportrendezvények megvalósításából. Látod, én is majdnem kifelejtettem a posztból. Ez a hab a tortán, a pont az i-n, a bónusz kör. A profizmus maga.

Az ugyanis, hogy miként tudod utánkövetni a rendezvényedet. Mit értek ezalatt? Azt, hogy az egyszer megszerzett, kiszolgált és elkápráztatott látogatót hogyan tudod hosszú távon is elkötelezett fogyasztóvá varázsolni. Itt kezdődik az, amikor a sportszervezeted lassan elkezd átalakulni, és egyre inkább hasonlatossá válik egy profi céghez. Elkezdődik ugyanis a tudatos ügyfélkezelés, a kontakt adatbázis építése, az ügyfelek rendszeres megkeresése, testreszabott ajánlatok kialakítása. És egyszercsak rájössz, hogy amit csinálsz, gyakorlatilag ugyanolyan, mintha bármilyen más termékkel foglalkoznál. Ahogy a Videoton FC marketing igazgatója, Várkonyi Ádám mondta a Sportmarketing Újragondolva Meetup-on, az ő termékük a foci, amely ugyanolyan termék, mint bármi más. Árulhatnának akár arckrémet is. De szerencsére nem azt árulnak. Azért a foci mégiscsak izgalmasabb, nem?

Egy szó mint száz, a sportrendezvény rendezés, ha jól csinálod, összetett és komplex feladat, amely azonban sokkal több sikert tud hozni, mint amennyit manapság hozni szokott. Rajtad áll, hogy kiaknázod-e a benne rejlő potenciált. Mi azért vagyunk, hogy segítsünk neked ebben.

Egyetértesz? Vitatkoznál? Tedd meg itt, a kommentekben!

(a cikk eredetileg 2011. 11. 20-án jelent meg, itt)

Jelen posztomban egy pici, de annál fontosabb verseny konkrét lebonyolítását vizsgálom. Hogyan szervezz úgy Mikulás Kupát, hogy a résztvevő 9 és 11 év alatti gyerekek megszeressék a sportágadat?

A héten Mikulás Kupát szerveztünk U9 és U11 korosztályokban a dunakeszi Korfball Sejtünkben, a Bárdos Lajos Általános Iskolával közösen. Mivel Magyarországon korfball sportágban még soha nem volt e két korosztályban hivatalos verseny, úgy gondoltuk, fontos, hogy jól sikerüljön a premier, mert ezáltal más klubok, iskolák csapatai is kedvet kaphatnak a részvételre.

Nem beszélve arról, hogy a versenyen induló gyerekek elköteleződése szempontjából roppant fontos, hogy egy jól szervezett, pörgős, élményt adó eseménnyel azonosítsák a korfballt, hiszen ekkor van esélyünk arra, hogy folytatják az edzéseket, és rendszeres edzéslátogatókká válnak – ezzel erősítve a helyi csapatot.

Vagyis az első alapvetés, amiről döntenünk kellett, hogy a rendezvény alapvetően marketing célokat szolgál: marketingeli az U9 és U11 bajnokságot a már aktív korfball szervezetek körében, és erősíti a korfball brandjét a dunakeszi gyerekek körében, akik közül még nem mindenki jár a heti 4 korfball szakkör valamelyikére.

Nem mellesleg azt is elhatároztuk, hogy a rendezvény jó alkalmat adhat a korfballt a Bárdosban magas szinten és magas elhivatottsággal oktató testnevelők munkájának elismerésére, megünneplésére.

Ennek alapján már tudtuk azt is, hogy a termék itt nem a korfball, és nem az eredmények. Vagyis, persze, az, de csak annyiban, amennyiben hozzájárul VALÓDI termékünk létrehozatalához. Ez pedig a hangulat és az élmény. Egészen pontosan: jó hangulat és színvonalas sportélmény biztosítása minden résztvevő számára, a korfballon keresztül. A célközönségünk pedig a résztvevő gyerekek, az ő szüleik, a testnevelők, valamint (áttételesen) más hazai korfball szervezetek utánpótlással foglalkozó szakemberei.

A fentiek meghatározták a szükséges „csomagolást” is: pörgős, izgalmas, akciódús, gólokkal teli rendezvényt kellett létrehoznunk. Ez azt is jelentette, hogy két dolgot módosítottunk a korfball szabályok közül: egyrészt a gyerekek nem a felnőtteknél megszokott 3.50 m-es állványra játszottak, hanem (összhangban a holland szövetség előírásaival) 3.00 m-esre (az alacsonyabb állványba nagyobb eséllyel találnak be, ergó több a gól, több a sikerélmény és az izgalom).

Másfelől a kicsiknél kiiktattuk a fedett dobás szabályát (ez egy bonyolult szabály, kb. mint fociban a les, kicsit leegyszerűsítve az a lényege, hogy ha a védő közelebb áll az állványhoz mint támadója, és kartávolságon belül törekszik a dobás blokkolására, akkor a támadó nem dobhat rá, akkor sem, ha pl. magasabb mint a védő, tehát el tudná dobni felette a labdát), mert nem szerettük volna, hogy egy bonyolult, nehezen érthető és elvont szabály miatt góloktól fosszuk meg a gyerekeket, és gólörömtől a szülőket. Mivel sejthető volt, hogy a kicsiknél mérkőzésenként 3-5 gólnál nem esik majd több, akár egyetlen gól elvesztése is 20-33%-kal csökkentette volna az izgalmat és az élményt.

Ugyanígy, eldöntöttük azt is, hogy rövid, pörgős (7 perces) meccsek lesznek, és a gyerekekből annyi csapatot csinálunk, ahányat csak tudunk, hogy ne a padon kelljen ülniük, hanem a pályán rohangásszanak. Emiatt enyhítettünk a nemi arányok kötöttségén is. Normál esetben a korfballban kötelezően fele-fele a nemek aránya a pályán. Mivel azonban itt kevesebb lány játékosunk volt (különösen a kicsiknél), azt a kikötést tettük, hogy a csapatokban mindig kell a pályán legyen minimum 1 lány. Ilyen módon mindkét korosztályban 4 csapatot tudtunk indítani, szemben a hivatalos szabályok szerinti 2-2-vel. És lehetővé vált, hogy a szép számban megjelent fiúknak ne a kispadon kelljen ücsörögnie (miközben megtartottuk a korfball egyik legfontosabb jellegzetességét is, azt, hogy vegyes csapatok játszanak egymás ellen).

Mielőtt azok a korfball edzők, akik olvassák a posztot, szívszélhűdést kapnak, szeretném megjegyezni, hogy nem az a célunk, hogy hosszú távon is ilyen „light” szabályokkal játsszuk a korfballt a kupán. De pillanatnyilag úgy döntöttünk, hogy engedményeket teszünk a szabályokat illetően, mert így tudtuk megvalósítani valódi célunkat: a gyerekek motiválását. És hogyha a gyerekek másnap elkezdik mesélni az osztálytársaiknak, hogy milyen szuper kupán vettek részt, akkor legközelebb már valószínűleg több játékosunk, tehát több lányunk is lesz. És majd akkor bevezethetjük a hivatalos szabályokat. Ha ezt már most megtettük volna, minden bizonnyal nem értük volna el ezt a multiplikátor hatást a gyerekek körében. Sőt, sokan csalódottan távoztak volna, mert nem azért jöttek, hogy a padot koptassák, hanem hogy játsszanak.

A közönség bevonásán is gondolkodtunk, pl. szerettünk volna szülői dobóversenyt rendezni, de erre sajnos nem jutott időnk. Így a szülőket végül három módon vontuk be: egyrészt a szurkolásba (egy vezérszurkoló révén, aki rendszeresen szurkolásra buzdította őket), másrészt ők is részesültek a Mikulás-ajándékokból, ami személyes kapcsolatot hozott létre a szervezők és a szülők között. Végül pedig a gyerekek révén az esemény közös megünneplésébe is bevontuk őket, amikor a torna legvégén a játékosok amúgy válogatott módra kifutottak a közönséghez, majd megkezdődött a közös ünneplés.

A „tyűha” érzést azzal szerettük volna elérni, hogy minden gyerek kapott egy névre szóló oklevelet a torna végén. Mindenkinek kitaláltunk egy címet, amit megnyert. Volt legjobban passzolónk, leghangosabb szurkolónk, legjobb csapatkapitányunk, és még vagy 17 másik cím. Nem mondom, kellett némi kreativitás ahhoz, hogy mindenki kaphasson valamit, de megérte: a gyerekek öröme és fülig érő mosolya kiváló jutalom volt (nem beszélve az oklevelek hosszú távú brand-építő hatásáról, ha kiteszik őket otthon a falra...). Itt tanultuk meg azt is, hogy vinnünk kell nyomtatót az ilyen eseményekre. Az otthon előre legyártott oklevelek ugyanis kevésnek bizonyulhatnak, ha pl. egynél elírjuk a nevet, és akkor helyben, improvizálva kell megoldást találnunk (ahogy most is történt). Jobb, profibb és kényelmesebb, ha a nyomtató ott figyel a zsüriasztalon, és helyben nyomtatjuk ki az összes oklevelet.

Ja, persze mindenki kapott Mikulás-csokit és szaloncukrot, de ez nem hiszem, hogy a gyerekek számára "tyűha" volt (bár nagyon örültek neki), mert sejtették, hogy ez fog történni :). Ugyanakkor a szülőknél bejött a „tyűha”-effekt, amikor nekik is osztottunk csokit, mert nem számítottak erre a figyelmességre. És ilyen módon, oklevéllel és csokival együtt is, a díjazás nem került 5.000 Ft-nál többe: ez az a befektetés, amely jóval olcsóbb annál, mint amit ér.

A rendezvényen merchandising-ot nem végeztünk, de adatbázist építettünk. Már van 33 olyan nevünk, akit januárban egészen biztosan személyre szabottan megkeresünk a nyári korfball tábor ajánlatunkkal (mondjuk a kupáról készült DVD mellé csatolva a nyári ajánlatot, ami költségben kb. 150 Ft / fő, viszont egészen biztosan emeli a részvételi szándékot, ezáltal a profitunkat). Ha csak a felük eljön, máris nyereséges lesz a nyári táborunk. Emellett a december 19-ei korfball szakkörre is kilátogatunk, erősítendő a gyerekek kötődését a korfball mellett az MKBA-hoz, és az általunk szervezett eseményekhez.

Végül, ha ezek után érdekel, a következő linken megtalálod a rendezvényről készült beszámolónkat. És alább csatolom a rendezvény forgatókönyvét. Nem egy bonyolult darab, de (szándékaink szerint) minden benne van, aminek lennie kell (a neveket természetesen lecseréltem). Legalábbis, működött: a 9 fős szervezői gárda minden tagja tudta, mikor mi a dolga, és (ami szerintem ennél is fontosabb) hogy miért, milyen céllal végzi azt.

Valószínűleg ezért (illetve a megvalósítók lelkes hozzáállása miatt) értük el a célunkat: december 7-én 17.00 órakor 33 lelkes, a korfballt (még jobban) szerető, mosolygó gyerek lépett ki a Bárdos Lajos Általános Iskola kapuján, elégedett szülők társaságában, miközben bent a két nagyszerű testnevelő és az MKBA önkéntes gárdája szintén fülig érő szájjal nyugtázta, hogy Magyarország első U9 és U11 Mikulás Kupája óriási sikerrel zárult.

Ha tetszik a forgatókönyv, és maga a rendszer, használd bátran. Ha pedig szeretnél velünk beszélgetni arról, hogyan tehetjük a rendezvényeidet hasonlóan pörgőssé és sikeressé, keress meg minket. Vannak jó ötleteink a számodra.